2024. március 29., péntek

Montenegróban több háztartást fenyegetnek a lángok

A Tara folyó egyik szurdokjában tomboló tűzvész Zaglavak települése felé terjed és több lakóházat is fenyeget – áll a montenegrói Védelmi és Mentő Szolgálat közleményében, írja a Szerbiai RTV.

– A tűz gyorsan terjed a falu széle felé, amelyet még a nap folyamán elérhet – jelentette ki Goran Čavić, az említett szervezet parancsnoka.

Elmondása szerint a lángok öt háztartást fenyegethetnek, a lakókat pedig már figyelmeztették is a közelgő veszélyre.

– Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megvédjük őket. Kapcsolatban vagyunk a helyiekkel és minden szükségest előkészítettünk – mondta Čavić.

Pljevalja területén még néhány tűz aktív, a tűzoltókhoz pedig az éjszaka folyamán több bejelentés is érkezett, melyek szerint néhol sikerült megállítani a tüzet.

Bosznia-Hercegovinában a tűzoltóknak csak a horvát hadsereg Canadair repülőgépeivel sikerült három helyszínen megfékezni a lángok terjedését Široki Brijeg területén.

Továbbra is több tűz tombol Mostar és Jablanica környékén, a tűzoltók munkáját pedig csak nehezíti a nehezen megközelíthető hegyes terep.