2024. április 19., péntek

Kiss-Rigó László: Amit Szent István tett, számunkra gyökér, alap

Teljesen megtelt a szabadkai Szent Teréz-székesegyház a Szent István tiszteletére bemutatott ünnepi mise alkalmából, adja hírül a Pannon RTV.

Az ünnepi szentmise 17 órakor kezdődött a szabadkai Szent Teréz-székesegyházban. A szentmisét msgr. dr. Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi megyés püspök celebrálta. Beszédében Szent István hagyatékának fontosságát, az alapokat, a gyökereket hangsúlyozta: „ A nemzeti identitásunk, hovatartozásunk abból áll össze, amit ő elindított, erre jött mindaz a hagyomány, értékrend, ami ebből következik, mint például a család, a házasság egy férfi és egy nő közötti szövetségként, az élet tisztelete, a nyelvünk. Mi ezt a hagyományt, ezt az identitást nem akarjuk megváltoztatni, elcserélni másra, vagy tudatlanra venni." – mondta a megyés püspök.

Mint ismeretes, ma, szombaton tartják a Vajdasági Magyar Szövetség központi Szent István-napi rendezvényét. Palicson, a tóparti sétányon 15 órától kézműves kirakodóvásár várta az érdeklődőket, a Vigadónál pedig vendégváró koncert.

Palicson az ökumenikus kenyérszentelés 19 óra 30 perckor kezdődik. Ezt követően mond ünnepi beszédet Novák Katalin, Magyarország családokért felelős, tárca nélküli minisztere és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. A rendezvény népünnepéllyel fejeződik, az Eridanus zenekar közreműködésével.