2024. március 28., csütörtök
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Szigorítás, egyelőre mint lehetőség

Aleksandar Vučić figyelembe veszi a szakma véleményét, de az alkotmányt sem szegné meg

Örül annak, hogy hamarosan újabb korszerű egészségügyi létesítménnyel gazdagodik az ország, az viszont aggasztja, hogy a koronavírussal fertőzöttek száma napról napra növekszik, mondta szombaton az újvidéki, a hónap végéig átadandó Covid-kórház munkálatait megtekintő Aleksandar Vučić államfő, akinek elmondása szerint a teljes beruházás értéke 3,2 milliárd dinár. Mint hozzátette, egyértelmű, hogy a koronavírussal elsősorban azok fertőződnek, akik külföldön nyaralnak. Szerbia úgy száll szembe a járvánnyal, hogy a lehető legkorszerűbb kórházakat építi ki, valamint elérhetővé teszi a legjobb ellátást, emelte ki az elnök, majd az év végéig újabb béremelést helyezett kilátásba az egészségügyben.

Az egészségügyi szakértők azon javaslatával kapcsolatban, hogy bizonyos létesítményeket és rendezvényeket kizárólag a zöld Covid-igazolvánnyal rendelkezők látogathassanak, Vučić kifejtette: figyelembe veszik a szakértők véleményét, „ám az alkotmányt sem vehetik semmibe”. Az a téma is napirenden szerepel, hogy ki és mikortól kaphatja meg a védőoltás harmadik adagját, és hamarosan az ötödik fajta oltóanyag, a Moderna vakcinája is rendelkezésre áll majd, emelte ki az államfő.

Tekintettel a járványhelyzet rosszabbodására, az egészségügyi válságstáb biztosan körbejárja a korlátozások szigorításának a lehetőségét, és feltehetőleg meg is ejti azt, nyilatkozta tegnap az SZRTV-nek Verica Jovanović, a Batut Közegészségügyi Intézet igazgatója, aki nem tért ki arra, hogy mikor ülhet össze ismét a válságstáb. A válságstáb tevékenysége folyamatos, emelte ki Jovanović. Mint hozzátette, az elmúlt két hétben megduplázódott a kórházi gyógykezelésre szoruló Covid-fertőzöttek száma, klinikai kórképük az esetek többségében nem enyhe.

Az N1 tv összeállítása szerint a Vajdasági Klinikai Központban is reagálni voltak kénytelenek a rosszabbodó járványhelyzetre, az intézmény közleménye szerint most a rehabilitációs központban alakítottak ki újabb Covid-részleget. A klinikai központban 41 Covid-pácienst gyógykezelnek.