2021. október 24., vasárnap

Ómoravica szomorú ünnepe

Besnyi Károly: Betiltott ünnep – Ómoravica 200 éves évfordulója, amit nem engedtek megünnepelni

A „morovici kun utódok” 1986-ban szerették volna megünnepelni a falu újratelepítésének 200. évfordulóját. Több mint tíz évig készültek az eseményre, végül azonban az ünnep helyett a szervezőknek és a falu vezetőinek a kommunista hatalom részéről kegyetlen politikai meghurcoltatásban volt részük. Besnyi Károly szerint ma sem egészen egyértelmű, mi vezetett az évforduló megünneplésének betiltásához. (?) Ómoravicára a falualapító ősök a XVIII. századi újratelepítések idején, 1786 tavaszán a Nagykunságból – Karcagról, Kunmadarasról és Jászkisérről – érkeztek a Bácskába, 334 lelkes honfoglaló kelt útra, hogy a számukra kijelölt pusztán új falut, új otthont teremtsen a nemzetsége számára. Kezdetben eleven kapcsolat élt a szülőföld és a „kivándoroltak” között, ez a kapcsolat azonban a trianoni nemzeti tragédiánk után, a XX. században szinte nyomtalanul eltűnt. A 100. évfordulót még látványosan megünnepelték, mi több, 1936-ban, az új honfoglalás 150. évfordulójára – a délszláv királyság idején – Dévay Lajos és Gyarmati Sándor megjelentették Nagy idők sodrában – A Sztáramoravicai Református Keresztyén Egyház és község története 1786–1936 című, jeles kiadványukat. 1966-ban határozat született a falu történetének „szocialista szellemben” történő megírására, a Zsáki József vezette „szocialista buzgalom” azonban nem sok sikerrel járt: a Közlönyök sora a bizonyság a szocialista alkotói kedv magas ívelésére. 1986-ban azután egyszerre ünnepelhették volna a szocializmus szempontjából „jeles események”, az 1906-os aratósztrájk 80. és az 1936. évi „kapálási sztrájk” 50., valamint az 1946. évi földreform 40. évfordulóját, mellettük pedig a Szövetkezet megalakulásának 40. évfordulóját. Történt volna mindez a JKSZ fényes és dicsőséges XIII. kongresszusának jegyében. A Szocialista Szövetség Helyi Választmánya munkához is látott az ünnep megszervezéséhez, az események azonban váratlan fordulatot vettek. Besnyi Károly megfogalmazása szerint: „a tervről értesülve Kopilović Stipan, a VSZAT KSZ funkcionáriusa fölhívta a KSZ topolyai községi elnökét, és érdeklődött, mi készül Moravicán a 200 éves jubileum alkalmából”. S ha a kommunista valami után „érdeklődött”, azt nem alaptalanul tette; az újratelepítés 200. évfordulójának megünneplése ettől kezdve az elvtársi gyanú középpontjába került. A korabeli jegyzőkönyvek szerint Csubela Ferenc 1986. április 14-i felszólalásában így fogalmazott: „Úgy érzem, valakinek az az érdeke, hogy ne sikerüljön ez az akció. A dimenziója ennek az ünnepségnek adva van. Kit irritálhat ez az ünnep? A demokráciában nincs kisebb vagy nagyobb önigazgatás. Nem akarjuk, hogy valaki éreztesse velünk, hogy ebben a Jugoszláviában bűn magyarnak lenni.” Az események azonban ekkor már az ómoravicaiak otthonától távol zajlottak.

Monográfia Helytörténeti Egyesület, Bácskossuthfalva, 2020, 224 oldal

A Magyar Szó korabeli tudósítása szerint Stipan Kopilović a VKSZ 1986. április 24–26. között megtartott 18. értekezletén felszólalásában a kleronacionalizmus veszélyére figyelmeztetett, a papság „minden alkalmat megragad arra, hogy a nemzet vagy a nemzetiség védelmezőjeként lépjen fel, attól függetlenül, mely egyházról van szó. A kleronacionalisták visszaélve az istentiszteletekkel és a hívők bizalmával, más nemzetiségekkel szembeni összeférhetetlenséget szítanak. – Mi a nacionalizmussal, elsősorban a katolikus, de a református és pravoszláv egyházban is, két formában találjuk szemben magunkat – mondta. –Az első az a kísérlet a magyar nemzetiség esetében, hogy előtérbe helyezzék a Trianon előtti nagy Magyarország utáni irredenta és nacionalista siránkozást, ami meghatározott egyházi szertartásokon ma is elhangzik, továbbá, hogy a szentistváni Magyarország igazolásával kiemeljék a magyar nemzetiség jelentőségét Jugoszláviában, amit igen kifinomultan ma is tesznek.” Ettől kezdve a nacionalista vádak özöne zúdult az ómoravicaiakra – Kossuth Lajos szobra a plakáton, kapcsolatkeresés a magyarországi kibocsájtó szülőfölddel –, amelynek következtében a 200. évforduló megünneplése egyszerű majálissá „szelídült”. Annál fényesebbre sikerült a Kiss Antal lelkipásztor vezette Református Egyházközség ünnepe, a hálaadó istentiszteleten 1600-an vettek részt.

Stipan Kopilović mellett azonban másoknak is szerepük volt a magyarok ünnepének betiltásában: Törköly István 200 év múlva se felejtsék el a moravicaiak… című, a Napló, 1990. július 25-i számában megjelent írásában Erdélyi Károly, a „gettósított vajdasági magyar értelmiség egyik komiszárjának” a politikai akcióban játszott szerepét emelte ki, és utal „a gettó vezérkarának elsőhegedűse”, Major Nándor komisszár-mivoltára is. És itt érdemes idézni a korabeli eseményeket: Major Nándor 1974–1978 között a Vajdasági Kommunista Szövetség tartományi bizottsági titkára, 1978–1982 között a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának végrehajtó titkára, 1982–1988 között a Vajdaság SZAT elnökségének tagja, majd elnöke volt. Komiszársága idején, 1981-ben a magyarkanizsai „orgonaüggyel” köszöntött ránk a poszt-titói korszak, amikor tanárok sora veszítette el az állását. 1983-ban azután egyszerre zajlott a Sziveri János vezette Új Symposion-szerkesztőség fölszámolása, a Bori Imre kreálta Illyés Gyula körüli affér, és a Hungarológiai Intézet munkatársai egy részének elbocsájtása. Ekkoriban történt a Vajdasági Magyar Nyelvművelő Egyesület fölszámolása, hogy azután 1985-ben – immár könyékig szennyesen – újra elővegyék a Vicei-ügyet is. Az 1986-ban Bácskossuthfalva újratelepítése 200. évfordulójára tervezett ünnepség betiltása korántsem jelentette végét a Major Nándor-féle vörös terrornak, bizonyára lesznek krónikások, akik egyszer földerítik a korszak végeláthatatlan politikai „leszámolásainak” szövevényét. Besnyi Károly könyve előszavában így fogalmazott: „Ezzel az írással nem a felelősöket és a bűnbakokat keressük.” Miért nem? Miért nem lehet 35–40 év távlatából elmondani, kik voltak azok, akik éveken, évtizedeken át félelemben tartották a vajdasági magyarságot, akik naponta alázták meg az embereket, akik földúlták a munkahelyek és az otthonok békéjét, s akik Gulág-hangulatot ültettek a lelkekbe? Igenis eljött az ideje a vörös terror által megfélemlített, a haldokló Jugoszlávia magyarsága történetének megírására.