2021. október 19., kedd

Több mint fodrászat a Curly Girl

Laták Sára adai fodrász a Prosperitati Alapítvány támogatásával nyitott szalont

Laták Sára fodrász kezdő vállalkozásként nyitotta meg februárban Curly Girl nevű fodrászműhelyét Adán. A fiatal fodrásznő a mesterség elsajátítása után Zsidró Tamás magyar mesterfodrász szegedi szalonjában dolgozott két éven át. Majd a koronavírus-járvány miatt hazaköltözött Adára, és a saját vállalkozás elindítása mellett döntött. A Prosperitati Alapítvány kezdő vállalkozásoknak nyújtott támogatásával Laták Sára ma már saját, jól működő fodrászüzletében varázsolja szebbé női és férfi vendégei hajkoronáját.

Laták Sára
Laták Sára

Magyarországon tanulta a fodrászatot és szerzett szakmai tapasztalatot. Miért döntött a hazatérés és a saját vállalkozás elindítása mellett?

– A gimnázium befejezése után mentem el Szegedre OKJ-képzésre, ami egyéves volt. Az elméleti részét a fodrászatnak Budapesten végeztem el, a gyakorlatot Szegeden, a Zsidró Szalonban, ahol két évet dolgoztam. Majd jött a koronavírus-járvány, ami miatt bezárták a szállodákat, így a szegedi Forrás Hotelben lévő Zsidró Szalont is. Bár a többi fodrászat még dolgozhatott, mi viszont már nem. Ekkor tettem fel a kérdést magamnak, hogyan tovább, mert láttam, hogy biztosan jó ideig még nem tudok dolgozni.

– Visszatekintve, körülbelül fél évet zárva volt a szalon. Eldöntöttem, hogy most kellene hazaköltözni, mert én mindig szerettem volna hazajönni. A külföldi képzést és munkát ugródeszkának tekintettem. Úgy vagyok vele, ha valamit tanulok, azt tanuljam meg rendesen, ahogyan illik, ezért nem értem be kevesebbel, mint Szeged. A hazaköltözés után nem sokra rá megjelent a Prosperitati Alapítvány pályázata a pályakezdőknek. Akkor eldöntöttem, hogy belevágok és megpróbálom, nincs mit veszítenem, úgyhogy beadtam a szükséges papírokat. A pályázat keretében volt online képzés, amelyen elsajátítottuk, hogyan kell egy vállalkozást létrehozni és működtetni. A képzésen nagyon részletesen kitértek mindenre, amivel nagyon elégedett voltam, mert nemcsak a támogatást biztosították, hanem gyakorlati ismeretekkel is felvérteztek bennünket.

Könnyű volt elindítani a vállalkozást és létrehozni a fodrászszalont, vagy megszenvedett vele?

– Az anyagiakkal nagy segítséget nyújtott a vállalkozás elindításához a Prosperitati Alapítvány. Jóval bátrabban vág bele az ember, ha már tudja, hogy támaszkodhat egy keretösszegre. Emellett persze közben adódtak olyan váratlan kiadások, amivel nem számoltam. Viszont a Prosperitati támogatása tényleg nagy segítség, és nagy bátorságot ad ahhoz, hogy az ember belekezdjen a vállalkozásba. Egyébként nem volt annyira nehéz, persze voltak bökkenők meg nehézségek, de ezeket megoldottam.

Lassan hat hónapja működik a fodrászszalon. Milyen szolgáltatásokat végez? Hogyan alakul a vendégköre?

– Férfi- és női hajvágásokat végzek. Női festéseket és szőkítéseket csinálok, valamint különböző hajkezeléseket. A Prosperitati Alapítvány által vettem egy ionos gőzbúrát, ami a környéken nem nagyon van, ezt festésekhez és kezelésekhez is lehet használni. Emellett végzek steampodos hajkezelést is. Nagyon elégedett vagyok a vendégköröm alakulásával. Amikor Szegeden dolgoztam, nagyon sokan kijártak hozzám Adáról, illetve Vajdaságból. Ez nagyon jó érzéssel töltött el, mert Szegeden is a vendégkörömnek körülbelül hetven százaléka vajdasági származású volt. Mindig kérdezték, hogy mikor jövök haza, elmegyek-e csak nekik házhoz frizurát csinálni. Ez megint csak azt támasztotta alá, hogy merjek belevágni, mert tudtam, hogy itthon számítanak rám, és szeretnek hozzám járni a vendégek. Hála istennek, kialakult a vendégköröm, és a többségük visszajáró vendég. Nagyon sok gyermek, férfi és női vendégem van. Természetesen folyamatosan vannak újak is, de az én kapacitásom is véges. A hétből egyébként hat napot dolgozom.

A fodrásznő ügyel arra, hogy a vendégek a szépítkezés mellett jól is érezzék magukat a Curly Girlben
A fodrásznő ügyel arra, hogy a vendégek a szépítkezés mellett jól is érezzék magukat a Curly Girlben

Tervez-e fejlesztéseket, illetve új munkatárs alkalmazását a fodrászatban?

– Nyilván szeretnék fejlesztéseket, nekem is vannak terveim, de nem szoktam róluk beszélni, amíg meg nem valósítom őket. Nagyon sokat gondolkodtam az új munkatárs alkalmazásán, különösen azért, mert ennyi idő után már ott tartok, hogy nagyon sok a munkám és véges a kapacitásom. Viszont Szerbiában az nem annyira működőképes, hogy fodrász fodrásznál dolgozzon, emiatt is döntöttem a saját szalon megnyitásánál. Magyarországon viszont az teljesen természetes, hogy saját vállalkozásom van, és másnál dolgozok, vagy csak bérlem a széket tőle, vagy alkalmazottként foglalkoztat. A hazatérés után nekem is olyan lehetőségeim lettek volna, hogy a fodrász után összesöprögetek, elmosogatok, vagy megmosom a vendég haját. Ha az embert tudja és szereti a szakmáját, akkor nem éri be ennyivel, mert ez szakmailag visszalépés jelent. Ez nehéz helyzet, mert a munkatárstól elvárnám, hogy ugyanazon a színvonalon végezze a munkát, mint én, ez nem teljesíthetetlen elvárás. Viszont a vendégek nemcsak a munkám miatt jönnek, mindamellett, hogy elvárják, hogy én készítsem el a frizurájukat, hanem azért is, hogy jót beszélgessenek. Ez így van rendjén. Én nyitok feléjük, amit éreznek, ezért ők is nyitnak felém. Így kialakul egy elég komoly bizalmi kapcsolat közöttünk, mert én is nagyon szeretném, hogy ők jól érezzék magukat a fodrászszalonomban. Az ember ott érzi jól magát, ahol otthonos a környezet, vagy valakiben megbízhat. Nemcsak az a célom a fodrászszalonban, hogy megszépüljenek a vendégek, hanem közben fel is töltődjenek. Ez a nőknek, de akár a férfiaknak is kikapcsolódás lehet. Megállsz egy pillanatra, leülsz, és tudod, hogy innen nem bírsz felkelni, amíg készen nem vagy. A lényeg, hogy ez az idő legalább kellemesen teljen el, idegeskedés és munka nélkül. Vannak persze olyanok is, akik még aközben is dolgoznak, hogy itt ülnek.

Az előbb említette, hogy a külföldi képzést és munkát csak lehetőségnek tekintette a fejlődésre. Miért volt annyira fontos önnek a hazatérés a szülőföldre?

– Mindig fontos volt számomra a hazatérés, mert én nem azért mentem el innen, mert nekem rossz volt. Mindig láttam a szüleim és sok ismerősöm példáján, hogy nyilván nagyobb küzdelmekkel, de itt is lehet boldogulni. Azért mentem el külföldre, hogy fejlődhessek, és jobb lehessek, de nem azért, mert azt gondoltam, hogy itt nem lehet megélni. Pontosan azért is akartam hazajönni, mert nagyon szeretek itthon élni, itt vannak a barátaim és a családom. Mindenki itt van, aki fontos számomra.