2024. március 28., csütörtök
XVIII. SAT-TRAKT-KUPA

A TSC mindent vitt

Bajsán a Bajsa Labdarúgóklub és a Sat-Trakt vállalat közös szervezésében már 18. alkalommal szervezték meg a Sat-Trakt-kupát. A megmérettetésen a 2010-ben született gyermekek vettek részt, összesen tizenegy csapat futballozott.

A tornát a Bajsa Labdarúgóklub elnöke, Palágyi Szabolcs nyitotta meg: „Kedves gyerekek, tisztelt szülők, edzők és jelenlévők! Nagy megtiszteltetés számomra kiállni Önök elé, hogy megnyithassam a hagyományos tornát. Az előző években nagyszámú gyermek és edző vett részt ezen a tornán, és közülük sokan el is érték a Szuperliga szintjét. Mindenki szeretettel fogadta meghívásunkat, és évről évre elégedetten, örömmel távoztak. Köszönjük a Sat-Trakt cégnek, az élén Zsemberi Jánosnak, hogy itt lehetünk, ugyanis ő kötötte össze a kommunikációt és a sportot, konkréten a labdarúgás világát, és ebből a gyönyörű faluból egészen az Európa-ligáig vezette a topolyai TSC-t.”

A labdarúgótornán színvonalas mérkőzéseket láthattak mindazok, akik ellátogattak a helyszínre. A fiatalok először selejtező mérkőzéseket játszottak, ezt követően már egyeneses kieséses rendszerben zajlott a csata. A döntőben remek játékot láthatott a közönség, végül a TSC diadalmaskodott. A dobogós csapatok serleget, illetve érmeket kaptak. A legjobb kapusnak járó díjat a Becse hálóőre, Reja Vučković kapta. A gólkirály 13 góllal Laza Gvozdenović, a legjobb játékos Fic Maksim lett, mindketten a tornagyőztes TSC futballistái.

Eredmények, selejtező: TSC–Tóthfalu 12:0, Crvenka–Subotica 3:0, Bajsa–Ada 0:2, Péterréve–Becse 1:2. Elődöntő: TSC–Crvenka 12:0, Becse–Ada 0:0 (11-esekkel 5:4). Bronzmérkőzés: Crvenka–Ada 2:1. Döntő: TSC–Becse 1:0.