2024. április 20., szombat

Csókán növelték a költségvetést

A vártnál nagyobb bevételre számíthat a község

Csókán a községi képviselő-testület XII. ülésén a testület módosította a községi költségvetést, mivel az önkormányzat bevételei nagyobb arányban valósultak meg a tervezettnél. A büdzsé módosított összege 625 millió dinárt tesz ki, ami a tervezett bevételekhez viszonyítva mintegy 20 százalékkal több. A legnagyobb bevételnövekedést, 4,13 millió dinárról 92,25 millió dinárra, a tartományi és a köztársasági hatalmi szervektől, tehát az állami költségvetésből érkező támogatások terén valósította meg Csóka.

A már jóváhagyott pénzeszközöket mezőgazdasági célokra, a végéhez közeledő földtagosítás, azaz a kommasszáció költségeinek a fedezésére fordítják, rendezik a dűlőutakat, sárrázókat alakítanak ki stb. Ezek mellett a csókai általános iskola felújítására is jut pénz, valamint infrastrukturális beruházásokra, például a hódegyházi Iskola utca és a csókai Vinogradar utca aszfaltozására.

– A büdzsé bevételeiből folyamatosan tudtuk biztosítani a községi közvállalatok és közintézmények működését és költségeik fedezését. Folytattuk a mezőgazdasági termelőknek járó támogatások folyósítását. A napokban indul a közmunkaprogram, és nem maradt el a civil szervezetek, valamint az egyházak és vallási szervezetek működésének támogatása sem. A káderterv módosítása kapcsán a helyi önkormányzatok alkalmazottairól szóló törvény rendelkezése értelmében a szakemberek alkalmazására vonatkozó tervet a költségvetési naptárral összhangban a községi költségvetés tervezetével egyidejűleg úgy kell elkészíteni, hogy az összhangban álljon a költségvetésben rendelkezésre álló eszközökkel. A kádertervet a községi képviselő-testület a költségvetéssel egyidejűleg fogadja el.

Ugyanez az eljárás vonatkozik a szakemberterv módosítására is. Tehát amikor módosítjuk a községi költségvetést, ugyanakkor van lehetőség a káderterv módosítására is. A szakemberterv magában foglalja a csókai községi közigazgatási hivatalban munkaviszonyban lévő érvényes alkalmazotti létszámot a terv elkészítése, illetve elfogadása pillanatában, valamint a 2021-re tervezett, illetve a szükséges alkalmazotti létszámot. Ennek értelmében a megnövekedett feladatok miatt a közigazgatási hivatalban a 2021-es évben tervben van munkaviszony létesítése két felsőfokú és két középiskolai végzettségű alkalmazottal – mondta Oláj Tibor, a községi képviselő-testület elnöke.

A költségvetésből jut pénz az Iskola utca aszfaltozására Hódegyházán

A költségvetésből jut pénz az Iskola utca aszfaltozására Hódegyházán

A községi képviselő-testület elfogadta a községi költségvetés 2021. január 1-jétől június 30-áig terjedő időszakra vonatkozó megvalósításáról szóló jelentést. Az első félévben a büdzsé bevétele 240 millió dinár, ami az egész évre tervezett bevétel 38,4 százaléka, és egyben 10 százalékos növekedést jelent a tavalyi első félévhez viszonyítva. A kiadások fél év alatt 195 millió dinárra rúgtak, ami a tervezett összeg 34 százalékát teszi ki. Ilyen esetben, amikor a bevétel meghaladja a kiadásokat, a költségvetés szufficitjéről beszélünk. A növekvő bevételeknek köszönhetően stabil és kiegyensúlyozott Csóka község költségvetési helyzete.
A keddi testületi ülésen a képviselők megvitatták és elfogadták a községi alapítású vállalatok és intézmények előző évi munkájáról és a közpénzek felhasználásáról szóló jelentéseket.