2024. március 29., péntek
SZABADKA SZÖKŐKÚTJAI ÉS CSOBOGÓI (9.)

A Hűségükért emlékmű csobogója

Szabadka köztéri szobrait bemutató sorozatunk után egy új sorozatot indítunk útjára, amelyben Szabadka köztéri szökőkútjait, csobogóit és emlékkútjait mutatjuk be. Közterületeink ezen díszei mellett nap mint nap elmegyünk, nyaranta pedig enyhülést is biztosítanak számunkra, de a történetüket nem feltétlenül ismerjük.
A Raichle Ferenc park bejáratánál, a Jadran épület előtt található Hűségükért elnevezésű emlékmű, amely a nemzetiségi, vallási és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül, annak a harminc szabadkainak állít emléket, akik a kilencvenes évek délszláv háborúiban és az 1999-es NATO-bombázások során vesztették életüket. A szoborkompozíció mellett található egy kis csobogó, amely az emlékmű részét képezi. Korábban a csobogó a szoborkompozícióba volt beépítve.
A Hűségükért emlékművet a Harcosszövetség szabadkai szervezetének kezdeményezésére, 1500 polgár, valamint 90 egyesület és vállalat anyagi támogatásával állították fel 1994-ben. Az alkotást a szobrászművész az áldozatokra való tiszteletből önkéntes adományként bocsátotta a város és a Harcosszövetség rendelkezésére. A szobrot a cseneji Stanišić Öntödében készítették, és öntötték bronzba. Az emlékegyüttes egészét Jagoda Alavantić okleveles műépítész tervezte. A kialakításkor a bronzból készült két emléktábla egy enyhén ferde alapzatra került. Az alapzat közepén egy kis csobogó kapott helyet, amelyből apró vízsugárban folyt a víz. Az emlékművet 1994. október 10-én avatták fel, Szabadka felszabadulásának 50. évfordulója alkalmából. Az emlékműre az 1999-es NATO-bombázásokat követően további öt név került fel, azoké a fiataloké, akik tagjai voltak a Jugoszláv Hadseregnek, és Koszovó területén hunytak el.
Az emlékmű több évig változtatások nélkül állt a Raichle Ferenc parkban. A szoborkompozíciót azonban számos kritika érte. Köztük a Harcosszövetség és az áldozatok hozzátartozói is jelezték, szerintük nem megfelelő a neveket tartalmazó táblák elhelyezése, és az emlékkút állapota pedig hagy kivetnivalót maga után. A víz állandóan folyt a csobogóból. A szobor körül nagy víztócsák keletkeztek, mert a lefolyó eltömődött. Ebből kifolyólag a csobogó gyakran nem is üzemelt. Ezért a szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet 2016-ban az emlékmű felújítása és átépítése mellett döntött. A munkálatok költségeit köztársasági eszközökből fedezték. Az immár felújított emlékműnél 2016. július 4-én tarthatott megemlékezést a Harcosszövetség és az áldozatok hozzátartozói. Az átalakítások során a bronztáblák a nevekkel, vízsugár nélkül, a szobor talapzatára kerültek, így biztosítottak méltóbb helyet az emlékezéshez. A szoborkompozícióról leválasztva, a csobogót az emlékműtől távolabb állították fel, téglából készült talapzatra, de stílusa valamint a vízsugár körül olvasható felirat egyértelműen jelzi, hogy annak részét képezi. Így a kis csobogó felfrissülést nyújt minden járókelőnek, aki a Raichle Ferenc parkon át halad át.