2024. március 28., csütörtök
MOTOGP

Lángoló pálya és újoncsiker

Hathetes nyári szünet után, a Red Bull Ringen tért vissza a MotoGP, ahol a hétvége előtt a szezon végi visszavonulását bejelentő Valentino Rossi állt a figyelem középpontjában, ám ahogy megkezdődött a pályaaktivitás, a gyengélkedő kilencszeres világbajnok máris háttérbe szorult, átadva a terepet a gyors aszfaltcsíkon favoritnak számító Ducatinak, na meg az időjárásnak. Az eső többször is megzavarta az edzéseket, a verseny napján azonban visszatért a forróság – a rajt után a pályát elárasztó lángokat látva mondhatjuk, talán túlságosan is.

A start még tiszta volt, a második körben azonban a 3-as kanyarban elesett Dani Pedrosa – a spanyol két és fél éve már nem versenyez, ám a KTM tesztelőjeként most szabadkártyával visszatért, és nem is ment rosszul. A spanyol motorja az aszfalton maradt, a hátul érkezők közül pedig az apriliás Lorenzo Savadori már nem tudta azt kikerülni, így ijesztő csattanás történt, a kifolyó üzemanyagtól pedig lángra kaptak a motorok és teljes szélességében az aszfalt is – jött a piros zászló. Savadorit hordágyon vitték el, de hamarosan már saját lábán bicegett vissza csapatához, így a körülményekhez képest a versenyzők szerencsésen megúszták, a lángok eloltása és a takarítás azonban sokáig tartott. Az újraindítás az eredeti rajtsorrenddel történt, s ezúttal Jack Miller állt az élre, az első rajtnál remekül kezdő Francesco Bagnaia viszont visszaesett. Az ausztrált hamarosan leváltotta az élen a pole-pozíciós Jorge Martin a Pramac Ducatival, aki újoncként már remekelt a szezon elején, ám aztán sérülés miatt négy futamot ki kellett hagynia. Martint a címvédő Joan Mir helyezte nyomás alá, miközben a harmadik helyért Fabio Quartararót üldöző Miller eldobta a motort. Martinnak a verseny végére sikerült elhúznia üldözőjétől, így nemcsak önmaga, hanem a Ducati első számú szatellitcsapatának, a Pramacnak is első győzelmét szerezte – a 2002 óta a MotoGP-ben szereplő olasz gárdának ez annak ellenére sem jött össze eddig, hogy olyan remek versenyzőik voltak, mint Toni Elías, Danilo Petrucci, Miller vagy éppen idén Johann Zarco, aki most hatodik lett, ám a bajnoki tabellán továbbra is második az előnyét tovább növelő Quartararo mögött.

A happy end ellenére a baleset nem merült feledésbe, és tovább erősítette azon kritikus hangokat, melyek szerint a Red Bull Ring túlságosan veszélyes a MotoGP számára – a tavalyi két versenyt egy-egy nagy baleset miatt szintén le kellett állítani. Nem sokan örülnek, hogy a versenytörlések miatt ezen a hétvégén még egy futamot rendeznek ezen a pályán…
A Stájer Nagydíj végeredménye: 1. Jorge Martin (spanyol, Pramac Ducati) 38:07,879, 2. Joan Mir (spanyol, Suzuki) +1,5 másodperc hátrány, 3. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) +9,6, 4. Brad Binder (dél-afrikai) +12,7, 5. Takaaki Nakagami (japán, LCR Honda) +12,9 stb.

A Moto2 győztese: Marco Bezzecchi. A Moto3 győztese: Pedro Acosta.

A világbajnokság állása: 1. Quartararo 172 pont, 2. Zarco 132, 3. Mir 121, 4. Bagnaia 114, 5. Miller 100 stb.