2024. április 20., szombat

Meggyilkoltak egy papot Franciaországban

Meggyilkoltak egy katolikus papot Franciaország nyugati részén, Vendée megyében hétfő reggel – jelentette be Gérald Darmanin francia belügyminiszter a Twitteren. Hivatalos értesülések szerint az elkövető egy ruandai migráns.

A Franceinfo közszolgálati rádió szerint a meggyilkolt Olivier Maire atyára Saint-Laurent-sur-Sevre-ben bukkantak rá egy missziósházban.

A hatvanéves atya hónapok óta szállást adott gyilkosának – mondta el egy rendőrségi forrás.

Darmanin támogatásáról biztosította az ország katolikus közösségét, és hozzátette: a nap folyamán felkeresi a térséget.

Egy, az ügyet jól ismerő forrás elmondta, hogy a gyilkos feladta magát a Mortagne-sur-Sevre-i csendőrségen.

A férfi igazságügyi megfigyelés alatt állt a tavaly júliusi nantes-i katedrálistűzzel kapcsolatban – tette hozzá a forrás. A hatóságok ugyanis azt gyanítják, hogy ő gyújtotta fel a gótikus katedrálist. A tűzben értékes freskók semmisültek meg, és tönkrement a templom híres orgonája is, amely még a francia forradalmat és a második világháborút is túlélte.  

A Valeurs Actuelles című jobboldali médium információi szerint a gyilkosságot egy ruandai migráns, a 40 éves Emmanuel Abayisenga követte el. Ezt Christelle Morançais, a Loire-mente régió tanácsának elnöke is megerősítette a Twitteren.

A hatóságok vizsgálják az elkövető indítékát.

A ruandai férfi korábban önkéntesként dolgozott az egyházmegyénél. Később kitoloncolással fenyegették meg.

Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés nevű párt vezetője a Twitteren azt írta: „Franciaországban előfordulhat, hogy valaki illegálisan érkezik az országba, felgyújtja a nantes-i katedrálist, nem utasítják ki, majd visszaesik, és meggyilkol egy papot". Le Pen aláhúzta: az állam és a belügyminiszter teljes csődjét látja a történtekben.

Darmanin a válaszában azt írta: Le Pen a tények ismerete nélkül gerjeszti a vitát. A migránst ugyanis a kitoloncolási rendelet ellenére addig nem távolíthatják el Franciaországból, amíg igazságügyi megfigyelés alatt áll – érvelt.

A Vatikán egyelőre nem reagált a katolikus pap meggyilkolására.