2024. április 20., szombat
NAGYBECSKEREK

Folytatódik a tiltakozás a vízért

Szombaton este újabb autós felvonulással tiltakoztak Nagybecskereken a város rendezetlen vízellátása miatt. Ez volt a második tiltakozó felvonulás a Nagybecskereki Akció (ZRAK) polgári egyesület kezdeményezésére. Mint közölték, ezentúl minden szombaton tiltakozásokat tartanak, követelményeik teljesítéséig.

Az első, múlt szombati követelésünk az volt, hogy biztosítsanak két liter ivóvizet minden becskereki számára, ami az ENSZ által előírt orvosi minimum. A második tiltakozáson megismételték ezt a követelést, de a felelősség megállapítása is szóba került. Bekim Rukeci, a ZRAK polgári egyesület aktivistája és szószólója kijelentette, hogy mindazoknak a bűnvádi felelősségre vonását követelik, akik miatt az elmúlt 17 év alatt nem oldódott meg a város legnagyobb kommunális problémája, közben pedig a becskerekiek nagy összegeket fordítanak a palackozott víz vásárlására.

Az aktivista elvetette a gyanúsítgatást, hogy a tiltakozást valójában a helyi hatalom vezeti, hogy minél békésebb úton vezessék le a polgárok jogos elégedetlenségét.