2024. április 19., péntek

Mit ne keverjünk otthon?

A gyógyszerész kozmetikai receptjei

Sokat gondolkodtam azon, hogy a napozókenőcs vagy a napozás utáni krém és a különböző arcmaszkok után még milyen receptötleteket osszak meg önökkel. Sorra vettem a kozmetikumok széles tárházát, és rá kellett jönnöm, hogy otthoni körülmények között nem jó szívvel tudnék ajánlani más kozmetikai formákat. Egyszerűen azért, mert elkészítésükhöz már olyan technológia vagy leginkább alapanyaglista kell, mely a háztartásokban már nem lelhető fel. Tény, ha valaki kedvet kap hozzá és elkészíti a napozás utáni krémemet, akkor a végtelen kombinációs lehetőségek száma miatt másmilyen emulziós készítménnyel is kísérletezhet otthonában. Aki ismer, az tudja, hogy nehezen adom fel a dolgokat, főleg ha olyan témáról van szó, ami közel áll a szívemhez. Elkezdtem tehát kutatni az interneten és a közösségi média különböző felületein, hogy mások milyen DIY (do it yourself – csináld magad) videókat vagy blogokat osztanak meg ebben a témában. Ekkor jöttem rá, hogy ezek a platformok telis-tele vannak receptekkel és ötletekkel, melyek nagy része nemhogy haszontalan, de vannak kifejezetten veszélyes próbálkozások is, prezentálva rajtuk. Ezért úgy döntöttem, hogy inkább ezekre a hibákra hívom fel a figyelmet, hogy a jövőben kedvet kapó „amatőr patikusok” ki tudják szűrni az interneten fellelhető információtömkelegét az otthon elkészíthető kozmetikumok témakörében.

Citrom, szódabikarbóna

Az első és legfontosabb a citrom közvetlen, bőrön való alkalmazására irányul. Kérem, semmi esetre se vigyünk fel citrom- vagy bármilyen más citruslevet a bőrünkre. A bőr pH-értéke nagyon fontos és kényes paraméter a kozmetológiában és a bőrgyógyászatban, s sokszor hangsúlyozzuk, hogy a bőrünk enyhe savas közegben érzi jól magát, a hangsúly valójában az enyhén van. Egyes indokolt esetekben (C-vitamin, hámlasztó savak) a kozmetikai vegyész vagy a gyógyszerész belőheti a termék savasságát 5-5,5 pH alá, mely érték egyébként a bőrünk optimális sav-bázis egyensúlyát képviseli, ezt speciális műszerekkel, pH-méterekkel teszik. Ha kifacsarjuk egy citromnak a levét, biztos vagyok benne, hogy senki nem fogja a savasságát lemérni, így ki fogja irritálni a bőrünket.

A másik a szódabikarbóna. A csodás nátrium-bikarbonát, mely az internet szerint szinte mindent gyógyít. Ez a tévhit a kozmetikumok világát sem kerülte el. Több tucat anyagot találtam azzal kapcsolatban, hogy pattanások, ekcéma esetén vagy házilag készített dezodoráló készítmények esetében javallott a szódabikarbóna használata. Nem. A szódabikarbóna bázikus anyag. És ha az ember ellúgosítja a bőr felületét, akkor utat ad a rossz baktériumok elszaporodásának, mely épphogy csak nagyobb bajt okoz egy-egy felborult bőrflórával járó bőrelváltozás esetén (pattanások, atopikus dermatitisz, szeboroikus dermatitisz stb.). Arról nem is beszélve, hogy ebben a bázikus közegben a bőrben megbúvó, kollagént bontó enzimek aktivitása akár meg is százszorozódhat, így előidézve a bőr mihamarabbi öregedését.

Ugyanezen megfontolásból szoktam javasolni a házilag elkészített szappanok elkerülését is, hiszen kétlem, hogy ezeknek a termékeknek a készítője használna pH-métert (tisztelet a kivételnek) és mint tudjuk, a szappankészítéshez is nélkülözhetetlen szappanlúg, más néven nátrium-hidroxid, erősebb bázikussággal bír, mint kistestvére, a nátrium-bikarbonát, tehát jobban fel tudja bontani a bőr kényes biokémiai egyensúlyát.

Óvatosan a hámlasztókkal!

A következő téma, amitől a hajamat téptem, a különböző, otthon elkészíthető test-, ne adj’ isten arcradírok palettája. Végtelen sok recept írja le azt, hogy sót vagy cukrot keverjünk el mézzel vagy olajokkal, növényi vajakkal, majd az egyveleget dörzsölő mozdulatokkal vigyük fel a bőr felszínére, kvázi bőrradírként használva az újdonsült terméket. Azzal egyetértek, hogy a hámréteget időnként „frissíteni” kell, és érdemes valamilyen módon kiváltani az elhalt hámsejtek eltávolítását. Erre alkalmasak a kémiai és a fizikai hámlasztók. A kémiai hámlasztók olyan vegyületek, melyek feloldják a sejtek közötti kötéseket, így láthatatlan módon képesek előidézni azt, hogy a felesleges sejtek leoldódjanak a bőr felszínéről. A fizikai hámlasztókkal, bőrradírokkal már más a helyzet. Ezek a szemcsék dörzsölés hatására szinte letépik a már említett sejteket, ezáltal akár mikrosérüléseket is okozva a bőrnek. Képzeljük csak el azt, hogy a só- vagy cukorkristályok éles, tűszerű felszíne milyen kíméletlenül tud bánni az arcbőrünkkel. Ha valaki odavan a bőrradírokért, mindig azt szoktam javasolni, hogy kerülje a természetes változatokat (egyedüli kivétel talán a kávé(zacc)), és keressen olyan terméket, amihez mesterségesen előállított radírszemcséket adtak hozzá. Az ilyen részecskék alakja általában gömbölyű, ezzel csökkentve az esetleges sérülések kialakulásának esélyét. Ha egyesek mégis ragaszkodnak az otthoni receptjeikhez, kérem, az ilyesfajta radírokat ne az arcukon használják, hanem olyan testterületeken, melyek sokkal ellenállóbbak, mint például a talp és a sarok környéke.

Csínján bánjunk az illóolajakkal!

Következő, sokszor tévesen használt összetevő az ilyesfajta receptekben az illóolajak és a házilag elkészített növényi kivonatok. Én egy olyan gyógyszerész vagyok, aki hisz a racionális fitoterápiában, legyen szó gyógyszerészetről vagy kozmetológiáról, ám a hangsúly megint csak a racionalitáson van. Már említettem, hogy az illóolajak képesek – főleg napfény hatására – olyan kémiai reakcióba lépni a bőr más vegyületeivel, ami megégéshez hasonló vagy allergiás tünetekhez vezethet. Nincs kifejezetten allergizáló illóolaj, mindegyik képes a rá érzékeny egyénnél reakciót kiváltani. Ezenkívül ezek a hatóanyagok, nevükből adódóan, nem tévesztendők össze a bázis, azaz más növényi olajokkal (pl.olívaolajjal). A levendula, narancs, teafa illóolajak nem „olajrészecskékből” állnak, hanem más, csak az olajhoz hasonló kinézetű és állagú heterogén vegyületekből. Ezek a vegyületek aktív hatóanyagoknak tekinthetők, s egy részük akár kancerogén, terratogén, fotoallergén, azaz mérgező is lehet az emberi testre. Nem azt mondom, hogy ezek után dobjuk ki az ablakon az esszenciális olajakat tartalmazó fioláinkat. Az erdőben található csiperke és gyilkos galóca esetében is általában gombaszakértő meghatározhatja meg, hogy melyik természetben termett gomba ehető, és melyik nem. Melyik milyen mennyiségben képes csak kellemetlen tüneteket, vagy akár halált okozni. Hasonlóképpen van ez a kozmetikai termékekben felhasznált növényi kivonatokkal is. Arról nem beszélve, hogy az otthon elkészített alkoholos vagy olajos növényi kivonatok kémiai összetétele nem standardizált, azaz nincs pontosan meghatározva a bennük fellelhető bioaktív anyagok minősége és mennyisége. Pont úgy, ahogy például a bőr esetében is az elkészült nedű minőségét évjárattal is meg szokták határozni. Más növények esetében is a különböző időjárási viszonyok vagy betakarítási feltételek hozzájárulnak ahhoz, hogy milyen terméket tudunk készíteni belőlük. Ebben az esetben viszont nemcsak az évjáratok közötti aroma- vagy hozamkülönbség fog szerepet játszani, hanem a végső kozmetikumban fellelhető növényi hatóanyagok mennyisége, ami nagy hatást fejt ki a bőrünk élettani vagy kórélettani folyamataira.

Remélem, élvezték ezt a rövid utazást a kozmetikumkészítés világában. Mindenképp arra sarkallnám önöket, ha van egy ötletük, azt ellenőrizzék le valamilyen megfelelő és megbízható forrásból (nyugodtan kérdezzék meg akár a gyógyszerészüket is ez ügyben), és ha ez a lépés megvan, akkor pedig hajrá, tanácsaimmal felvértezve lássanak hozzá a krémfőzéshez! Higgyenek nekem, kevesebb jobb érzés van az alkotásnál, és ha csak egy kis morzsáját is át tudtam adni írásaimon keresztül annak a szenvedélynek, amit a gyógyszer- és kozmetikumkeverés, -kotyvasztás iránt érzek, én nagyon boldog leszek.

(Ez a cikk csak tájékoztató jellegű, és semmiképp nem helyettesíti a szakmai konzultációt.)