2021. október 27., szerda

A péterváradi csatára emlékeztek

Az ütközet 305 évvel ezelőtt volt, aznap állítólag havazott Szerémségben

Az évszázadok óta tartó és egészen napjainkig is elevenen élő tekiai búcsú hagyománya szorosan kapcsolódik a kereszténység törökök elleni háborúihoz.
A szóban forgó búcsújárás kezdeteihez egészen az 1716 és 1718 között dúlt osztrák–török háborúig kell a múltba visszatekintenünk. A konfliktust megelőzően, a karlócai béke (1699) értelmében a középkori Magyar Királyság legnagyobb része is felszabadult, kivéve a Temesközt, beleértve a mai Bánság területét is, valamint Szerémség déli részeit. A törökökkel való újabb összetűzés akkor tört ki ismét, amikor Velence 1714-ben háborúba szállt az Oszmán Birodalommal, de rövid idő múlva vereséget szenvedtek, az oszmán túlerővel nem bírtak el. I. Károly (1711–1740) német-római császár viszont attól tartott, hogy a törökök a birodalma ellen fordulnak, ezért 1716 áprilisában szövetséget kötött Velencével. Ezt követően a Duna mentén újból megkezdődtek a hadműveletek, és július végén már mintegy 120–150 ezer fős török haderő vonult a néhány évtizeddel korábban elvesztett területek visszaszerzésére. A Savoyai Jenő (1663–1736) herceg vezette Habsburg haderő, mely nagyjából 80 ezer főt számlált, köztük mintegy 6300 magyar hajdúval és huszárral, Futaknál táborozott.

Több keresztény felekezet hívei is elzarándokolnak a kegyhelyre, a szentmiséket ószláv, német és horvát nyelven tartották meg. Magyar nyelven Slavko Večerin szabadkai megyés püspök celebrált misét
Több keresztény felekezet hívei is elzarándokolnak a kegyhelyre, a szentmiséket ószláv, német és horvát nyelven tartották meg. Magyar nyelven Slavko Večerin szabadkai megyés püspök celebrált misét

Savoyai parancsára Pálffy János (1663–1751) tábornagy vezetésével egy erős járőr vonult az ellenség szándékainak és létszámának felderítésre. Pálffy augusztus 2-án Karlócánál belefutott a törökök 20 ezer fős előőrsébe, és a sokszoros túlerő ellenére is vakmerően felvette a harcot velük. Csak az ellenség több rohamának visszaverése után húzódott a közeli Pétervárad sáncai mögé. Eközben a császári fősereg egységei átkeltek a Dunán és augusztus 5-én hajnalban már az egész haderő felvonult.
Savoyai Jenő herceg reggel hét órakor indított támadást a törökök ellen. A küzdelem rosszul kezdődött, habár a gyalogság nagy része rendben haladt előre, de középen a hadsorok a sáncból való kilépéskor összekeveredtek, amit a janicsárok azonnal ki is használtak, és teljesen szétverték a csapatokat, majd be is nyomultak a sáncokba, és már az előrenyomuló egységek hátát fenyegették. Ekkor Savoyai először a második hadrend segítségével helyreállította középen a rendet, majd parancsot adott a lovasságnak, hogy támadjon. A császári lovasság oldalba kapta a mélyen vonalaik közé nyomult janicsárokat, és szemből is újraindult a helyreállt gyalogsági hadrend támadása. Az egyidejű támadás felmorzsolta a török csapatokat. Az ütközetben maga Ali Damad nagyvezír (1667–1716) is elesett, és az ezt követő zűrzavarban a császári lovasság a török tábort is elfoglalta, nagy mennyiségű hadianyagot zsákmányolva, délre véget is ért a küzdelem.

A tekiai templomban tegnap
A tekiai templomban tegnap

A csatával kapcsolatban a néphagyomány egy csodát is emleget, miszerint lévén a küzdelem Havas Boldogasszony napján történt, hirtelen hó esett le a csatatérre, amely elrejtette a keresztény katonákat, más verzió szerint megfagyasztotta a törököket és ennek köszönhetően sikerült győzedelmeskedniük. A valóságban ez nem történt meg, azonban a Temerini Újság egyik 1929-ben megjelent számában egy hihetőbb változat leírása maradt fenn. Ezek szerint: „(…) augusztus 2-án a törökök elfogták Jenő főherceg egyik tábornokát, gróf Breunert. (…) A fogságba került gróf Breunert a visszavonuló török csapatok egy tölgyfára, amely ma a Mária Schnee-i (Havas Boldogasszony) kápolnája előtt áll, felakasztották. (…) A csata színhelyén a nagyvezér sátra előtt egy fából készült mecset volt, amelyet később kápolnává alakítottak át. Ezt a kápolnát gróf Breuner családja állította az áldozatul esett tábornok emlékére és azt Mária Schnee (Havas Boldogasszony) kápolnának nevezték el, mert a csata Mária Schnee napján történt.”
A tekiai zarándoklat hagyománya leginkább a temerini hívek körében vált hagyománnyá, akik évtizedeken keresztül gyalogszerrel vonultak a Havas Boldogasszony-kápolnáig és számos csodát tulajdonítottak az itt található szentképnek és „nagyfának” is. A gyalogos zarándoklatok 1945 után a kommunista rendszer miatt megszűntek, de ennek ellenére napjainkban is sokan ellátogatnak erre a szent helyre.