2024. március 28., csütörtök

Választás azonos időben és minden helyi közösségben

Ada községben augusztus 15-én helyi közösségi tanácstagválasztást tartanak

Az adai I. és II., a moholi és a törökfalui helyi közösségben augusztus 15-én helyi közösségi tanácstagválaszt rendeznek, amelyen összesen ötvenhat tanácstagot választanak meg a szavazók a négy helyi közösségben. Tóbiás József, az adai községi képviselő-testület elnöke július derekán írta ki a helyi közösségi tanácstagválasztást. Kiemelte, hogy a közelmúltban nem volt arra példa, hogy minden helyi közösségben egy időben rendezzék meg a választást. Korábban általában külön-külön bonyolították le a voksolást, de előfordult az is, hogy az egybeesett a helyhatósági, a tartományi vagy a köztársasági választással.

– A tanácstagjelöltek július 31-ig adhatták át a támogatói aláírásokat, majd a helyi közösségi választásokat lebonyolító bizottság hivatalosan is jelöltként hirdette ki őket. Adán az I. helyi közösségben tizenöt jelölt van, a II. helyi közösségben tizenhét jelölt, a moholi helyi közösségben tizenöt jelölt, a törökfalui helyi közösségben összesen tizenegy személy jelöltette magát, Törökfaluban öten, Völgyparton négyen és Valkaisoron ketten – közölte Tóbiás József. – Adán az I. helyi közösségben 6 választói hely lesz, a II. helyi közösség területén 9, Moholon 10 választói hely van, illetve a törökfalui helyi közösségben 3, mégpedig egy-egy Törökfaluban, Völgyparton és Valkaisoron. A legtöbb választói körzetből két jelölt jut be, de van olyan is, ahonnan esetleg egy, illetve három. Ez azért is fontos, mert a községi képviselő-testület határozatában van egy olyan kitétel is, mely szerint minden választópolgár annyi jelöltet karikáz be a szavazólapon, ahány abból a körzetből bejut a tanácsba, ha egy, akkor egyet, ha három, akkor hármat.

Ez fel lesz tüntetve a szavazócédulán, valamint a szavazóhelyen tevékenykedő választási bizottsági tagok figyelmeztetni fogják erre az embereket, mert csak akkor lesz érvényes a szavazat, ha annyi jelöltet karikáznak be, ahány abból a körzetből bejut. Ez Törökfalu vonatkozásában, mivel ott össze van vonva ilyenkor a két választói körzet, öt embert jelent, Völgyparton négyet, illetve Valkaisoron kettőt. A törökfalui helyi közösség összesen tizenegy tanácstagot számlál, míg a két adai, illetve a moholi helyi közösség tizenöt-tizenöt tagot – nyilatkozta a községi képviselő-testület elnöke.

A helyi közösségi választáson a részvételi arány többnyire alacsony szokott lenni. Tóbiás József megjegyezte, hogy bár legutóbb Moholon kimondottan nagyarányú volt a kimenetel, Adára ez nem volt annyira jellemző.

– Szeretném megkérni a választópolgárokat, hogy vegyenek részt a helyi közösségi választáson. Tisztában vagyunk azzal, hogy az augusztus 15-ei dátum nem éppen a legmegfelelőbb, sokan szabadságon vannak, nyaralnak, és egyéb kötelezettségeik vannak a nyár folyamán. Viszont mindazokat, akik az adott időpontban itthon tartózkodnak, meg szeretném kérni, hogy éljenek a választójogukkal, és menjenek el szavazni. Annál is inkább, mert hozzá tudnak járulni annak meghatározásához, hogy kik legyenek azok az emberek, akik bekerülnek a helyi közösségi tanácsokba. A helyi közösségek ugyanis azok a legkisebb mikroközösségek, ahol döntéseket hoznak az emberek sorsáról és befizetett pénzéről a helyi járulék vonatkozásában. Szerintem ez nagyon fontos ügy ahhoz, hogy az emberek kellő mértékben és százalékban befolyásolják – mondta Tóbiás József.