2024. április 18., csütörtök

Pásztor Bakondival tárgyalt, a Tanyaszínházról is beszélt

Magyarország belgrádi nagykövetségén találkozott ma Pásztor István Bakondi Györggyel, a magyar miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadójával – jelentette be a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke Facebook-posztjában. Mint írta, a rövid beszélgetést követően a Nagykövetségen megtartott sajtótájékoztatón Bakondi beszámolt a sajtó képviselőinek belgrádi tárgyalásairól, ő pedig megismételte több mint hat éve ismert álláspontjait, annak ma is aktuális leglényegesebb elemeit.

– Fontos, hogy a migrációval kapcsolatban is magas szintű egyeztetések vannak Szerbia és Magyarország között. Ezeknek a találkozásoknak ma is a kölcsönös tájékoztatás és a migráció megfékezésének érdekében történő közös akciók tervezése és bonyolítása volt a célja, különös tekintettel a migrációt szervezők kézrekerítésére és szervezeteik felgöngyölítésére – áll a VMSZ elnökének bejegyzésében.

– A vajdasági magyaroknak az együttműködés sikeressége és hatékonysága elemi érdeke, mivel a migráció a határ menti térségekben közösségünk számos tagjának naponta keseríti meg és lehetetleníti el az életét. Különösen vonatkozik mindez a hármashatáron lévő törökkanizsai településekre, amelyek hosszú ideje állandó, pillanatokra sem csillapodó nyomásnak vannak kiteve, amely mára már az elviselhetetlenség határát súrolja – magyarázta Pásztor a posztban.

Mint leírta, újságírói kérdésre a Tanyaszínház esetéről is szót ejtett. – Amit a Tanyaszínházzal kapcsolatban el kívántam mondani, megtettem tíz nappal ezelőtt, az MNT elnökének írt, ismert nyílt levelemben. Egyértelművé kívánom tenni, mindennemű, a sajtón keresztüli vádaskodástól, üzengetéstől, magyarázkodástól elzárkózom, mivel azt nemcsak önmagam, de mindenkire nézve méltatlannak tartanám – fogalmazott a VMSZ-elnök.

Felhívta a figyelmet, hogy „az üzengetés és a nyilatkozatokkal történő csatározások helyett hamarosan sor kell kerüljön a színházi emberek közötti, jövőképeket kialakító beszélgetésekre, szótértésre, amelyek évek óta váratnak magukra, amik miatt kialakulhatott ez a mostani áldatlan állapot."

– Én ebben a folyamatban kezdeményező és moderátor kívánok lenni. Se több, se kevesebb! Viszont nem látom értelmét annak, hogy arra várjak, hogy ezt más vállalja, tegye, ha bárkinek lett volna ilyen szándéka, már megtehette volna, ezért a szabadságok elmúltával indítvánnyal élek – zárta bejegyzését a politikus.