2021. szeptember 26., vasárnap

Fiatalság, bolondság

Nem idegen számomra a szomszédok közötti konfliktus, otthon, a faluban is láttam belőle eleget. Szabadkán, a középiskolában megtapasztaltam a dolgot, de akkor teljesen más köntösben.
Kollégista voltam, az internátus szomszédja pedig egyik oldalról a műszaki főiskola, másikról pedig a vegyészeti szakközépiskola.
Volt számos laza vitatkozós nézeteltérés is, de Szabadkán megesett az is, hogy a barátságos focimeccs a kollégisták és a vegyészeti technikum hentesnövendékei között vérbe torkolt.

Vagyis az egyik haver, aki 17 éves korában alig nyomhatott többet egy cementes zsáknál, véletlenül sípcsonton rúgta a vele egyidős hentespalántát, akinek akkora alkarja volt, hogy elfért rajta az egész szerb címer, sasostól, mindenestől. A kemény vágású fickó meglepően rosszul viselte, hogy egy tőle kétszer kisebb fickó véletlenül megrúgta, ami végül is oda vezetett, hogy az alak gondolkodás nélkül megrázta a pofonfát, és a közelben lévő kollégista csapattagokat behajigálta a lelátók mögé…

Mondani sem kell, a szerencsésebbek azonnal szétszaladtak a szélrózsa minden irányába. A bátrabbak a kisebb hentestanoncokat még fel is pofozták, mert hirtelen vérszemet kaptak, amikor meglátták, hogy a tagbaszakadt osztálytársuk éppen rongybabaként dobálja az ellenfél csapattagjait.
Fiatalság, bolondság. Mondják általában az ilyesmire.
Ugyanez a mondás jutott az eszembe a minap is, amikor a nyugdíjas szomszéd a falat tapogatózva „osont” fel a lépcsőn, végigrángatta magát a folyosón egy radiátorcső segítségével (a lábai nem igazán akartak együttműködni). Ahogy odaért a bejárati ajtajához, hirtelen engem is megcsapott a lépcsőházban erdőtűzként terjedő, szeszes ital „illata”, amely sajnos, inkább húzott a kádakban kevert, egzotikus gyümölccsel ízesített pálinkákra, mint valami ihatóra.

– Szomszéd! – szólt hozzám.
– Tessék mondani.
– Te voltál az, aki… – innen aztán a kopasz bácsi egy olyan nyelvre váltott át, amelyben a szerbet csak nyomokban lehet felismerni, Legjobban valami ösztönszerű morgás és szűkölés keverékére hasonlított, amiből persze egy megverekedett szavat sem értettem.
– Tessék? – kérdeztem ingerültebben.
– Érted… – majd ugyanott folytatódik a dolog, ugyanolyan hanglejtéssel. Egy adott pillanatban a bácsi észrevette, hogy semmit, de az égvilágon semmit nem értek. Angolosan csapott egyet a kezével és vagy még 15 percig a zárral bíbelődött.
Fiatalság, bolondság.