2024. április 19., péntek
GUNARAS

Szántóverseny Gunarason

Kilencedik alkalommal tartják meg a népszerű rendezvényt

A gunarasi falunap a hétvégén lesz, és ennek keretében a Gunarasi Gazdakör kilencedik alkalommal szervezi meg a szántóversenyt. Az egyesületnek ez a legnagyobb rendezvénye, amelyre sok vendég szokott érkezni. Király Zoltán, a gazdakör elnöke arról számolt be lapunknak, hogy a járványhelyzet miatt tavaly elmaradt a verseny, és az idén is bizonytalanul kezdték meg a szervezést.

– Olyan hagyományos eseményről van szó, amit kilencedik alkalommal fogunk megtartani. Ez a legtömegesebben látogatott rendezvényünk, aminek általában 600-700 látogatója van, de volt olyan is, amikor 800-an összejöttek. Versenyzők pedig nemcsak helyből, hanem messzebbi településekről is érkeznek. Két kategóriában 25-30 traktorra számítunk, ami egy elfogadható szám, és több versenyzőnek nem is igazán tudunk teret biztosítani – mondta el az elnök, majd azzal folytatta, hogy a verseny menetében nem lesz lényegesebb változás a korábbi évekhez képest.

A versenyzők a falu központjában gyülekeznek, és onnan mennek ki a verseny helyszínére, a Mackósorra. A verseny nem profi, hanem szórakoztató jellegű, és közben lesznek ügyességi játékok fiatalok és idősebbek számára. Lesz nyereményjáték, értékes nyereményekkel, valamint gépbemutatóra is sor kerül. A rendezvény vendégei számára az üdítőitalok és az ebéd ingyenes, de az ebédhez regisztrálni kell – mondta el Király.

A rendezvény augusztus 7-én, szombaton 9 órakor kezdődik a Mackósoron.