2024. április 25., csütörtök

Könyvek és legendák

FOLYAMATOSAN PUSZTULT EL. Fontos könyvvel ajándékozta meg az olvasót a belgrádi Laguna Kiadó: Zapisano u beskraju (Lejegyezve a végtelenbe) címmel jelentette meg Irene Vallejo munkáját, amely kísérletet tesz a könyv történetének áttekintésére. A spanyol szerzőnő tanulmányait Zaragozában és Firenzében végezte, klasszika-filológiából doktorált, eddig regényei meg esszékötetei révén vált ismertté. Ezúttal közös utazásra invitál mindenkit, aki érdeklődik a könyv és a könyvtárak iránt.

A kiadvány bő teret szentel az alexandriai könyvtárnak. Mint ismeretes, Kr. e. 332-ben Nagy Sándor hadai felszabadították Egyiptomot a perzsa uralom alól, és a hódító megalapította Alexandria kikötővárosát. Halála után hű társa, hadvezére került Egyiptom élére, s már I. Ptolemaiosz fáraóként célul tűzte ki, hogy Alexandriát az akkor ismert világ kulturális középpontjává teszi. Maga a könyvtár III. Ptolemaiosz idején terebélyesedett igazán naggyá, az uralkodók akkor még ráértek ilyesmivel bíbelődni. Az ő nevéhez fűződik például az a rendelet, miszerint minden beérkező hajót át kellett kutatni, és minden ott talált könyvről másolatot kellett készíteni a könyvtár számára, ahol egyébként főként görög nyelvű tekercseket őriztek. Egy korabeli „katalógus” szerint mintegy 400 000 tekercset számláltak; az állomány később tovább bővült, csak Marcus Antonius 200 000 pergament ajándékozott például a könyvárnak Kleopátrával való esküvője alkalmából.

A korábbi feltételezésekkel szemben az alexandriai könyvtár nem egyszerre semmisült meg. Először Kr. e. 48–47-ben végzett pusztítást a tűz, majd további sérüléseket szenvedett a folyamatos római támadások következtében – pontos adattal azonban nem találkozunk. Állítólagosan az arab hódítás idején, a 640-es években, Omár kalifa parancsára szintén felgyújtották a könyvtárat, azzal az indokkal, hogy „ha a könyvek azt tartalmazzák, mint a Korán, feleslegesek, ha nem, akkor veszélyesek”, ám tudósok szerint ekkorra a könyvtár már valószínűleg nem is létezett. Azt viszont tudjuk, ha a könyvtár épségben vészeli át az évszázadokat, s megmarad az akkori világ egyik legértékesebb tudástára, akkor ma valóan átfogó képünk volna az ókor szinte összes titkáról. És persze arról is, hogy az akkori könyvtártervezők hogyan próbáltak megfelelő körülményeket biztosítani az olvasáshoz. Irene Vallejo is említi például, hogy az „olvasólámpákkal” felszerelt könyves termek mellett pihenőszobák szolgálták a látogatók kényelmét. Szóval, lakályos egy hely lehetett.

NEM BAJ, HA NEM IGAZ. Nem tudni, a fent nevezett könyvtárban őrizték-e a Kolbrin egy példányát. Amelynek már a neve is talányos; egy amerikai kiadó toldotta meg a Biblia szóval alig másfél évtizede, mondván, így jobban hangzik. Nos, a Kolbrin Biblia magyar nyelven is megjelent, mérsékelt érdeklődés fogadta, holott addigra már mindenütt szétkürtölték, ez az írásmű egy olyan ősi szöveg, amely legalább 3600 évvel ezelőtt született meg, s a teremtéstörténetről szólva beszámol több olyan ősi nép létéről, akik a bolygónkon Ádám és Éva előtt éltek. A gyűjteményben megelevenedik aztán a sok ezer éves, esetenként a mérhetetlen távoli múlt ködébe vesző ember hétköznapi élete, gondolkozása, bölcselete, és megismerkedhetünk a nagy próféták tanításaival is.

Úgy tudni, egyetlen megmaradt példányát a föníciaiak vitték Britanniába, de egy tűzeset nyomán jelentős része megsemmisült. A maradékot átírták bronzlemezekre, majd azokat rézborítású faládákba helyezték – innen a szintén használatos Bronzkönyv elnevezés. Sokan mégis úgy vélik, az egész egyszerű kitaláció, a tettes pedig az az Edward Williams költő, avagy bárd nevén Iolo Morganwg (1747–1826), aki rengeteget tett a walesi irodalomért, ám csak a halála után derült ki, hogy számos művet ő maga hamisított – például többek között a Walesi Triád egész harmadik kötetét. És ő alkotta meg úgymond a bárdok ősi ábécéjét, amelyről azt állította, hogy az ősi druidáké volt. Valószínűbbnek látszik azonban az az elmélet, mely szerint a holt-tengeri tekercsek közül került néhány valamely titkos társaság kezébe, és ők eszkábálták össze ennek segítségével a hangzatos Kolbrin Bibliát. Utólag tekintve az írásmű hitelessége már nem is annyira lényeges, az igazán izgalmas az általunk is csak vázlatosan ismertetett titokzatos könyvtörténet. Mely által azért talán mindenki valamennyivel mégis bölcsebbé vált.

SZÁZ SZÖG. Ezzel a címmel mutatta be a Duna TV a minap azt az olasz filmet, amely egy egyetemi tanár lázadásán keresztül szemlélteti a későn vállalt újrakezdés buktatóit. Maga mögött hagyva a nagyvárost főszereplőnk falura költözve igyekszik beilleszkedni az ottani közösségbe, amelytől támogatást is kap. Az emberek azonnal felismerik, hogy jóravaló személy költözik hozzájuk, segítik. Épül-szépül az elhagyatott, rozoga folyóparti vityilló, ahová az első este a vihar elől bemenekül. De aztán életbe lép egy rendelet, mely szerint a nem bejegyzett épületeket lebontják. Ám ez még nem minden: kiderül, hogy az egyetemi könyvtár olvasótermében ő szögezte a padolóhoz a féltve őrzött értékes könyveket. Alapjában véve a könyvember akart szakítani a papírléttel, de utólag kiderült, ez nem volt több meggondolatlan kalandnál: az élet szigorúbb. A falusiak már csak azt látják, hogy a tanár a rendőrkocsiba tuszkolva távozik. És hiába várják vissza – csak a folyó hömpölyög tovább, szenvtelenül, ráérősen.