Az extrém betegségek gyógyításának világhírű tudora, akit már többször is fölemlegettek az orvosi Nobel-díj kapcsán, dolgozószobájában ül, grafitceruzája végét rágja, így van ez kisdiák kora óta, ha erősen gondolkodik, s azon morfondírozik, miről is tarthatna tudományos polémiákat fakasztó világhírű előadást a soron következő nemzetközi kongresszuson.
Szeme végigpásztáz a dolgozószobán, amely a rendelője is egyben, és észreveszi, egyik sarokban gyémántos porondon illegeti magát a besurranó napsugár. A ragyogó pókháló közepében hatalmas pók szundikál.
A plafon magasából a kongresszus unalmas réme fúj, fenyeget.
– A globalizáció uniformizálja, indoktrinálja és manipulálja az emberiséget. Hol találhatok rá egy különösségre? – panaszolja az ablak mellett álló fikusznak a specialista.
– A Covid–19 legújabb variánsai és szivárvány mutánsai már átléptek a járvány kategóriájából az extremitások világába – súgja tudósunk fülébe a fikusz.
– Talán igaz – rágcsálja a szót a Nobel-díj várományosa.
– Ha én mondom – mozdulnak meg a karóhoz kötözött növény szamárfül levelei.
– Marhaság! – fakad ki a nagyfejű.
Csapná már ceruzacsonkját asztala poros lapjához, de nyílik lassan a párnázott ajtó, s köcsögkalapban belép Fapofa.
Orvosdoktorunk szokásához híven hirtelen virtuális futásnak ered mentális galériája kiállítótermeiben. A különleges képtár egy friss exponátumánál földbe gyökerezik a lába.
– Mintha a Vörös Király vaslelkű főhóhéra lenne – dünnyögi maga elé a jövendő Nobel-díjas.
– Piros Csikó – súg előzékenyen a fikusz.
Fapofa arca két püspöklila biliárdgolyó. Szertartásosan csippenti ujjai közé a köcsögkalap karimáját, s leemeli kocka kobakjáról. Csupán három hajszála van, mint a mesebeli ördögnek, de nem aranyak, hanem szivárványok.
Az extrém betegek világhírű gyámolítója, aki számos egyetem vendégtanára és díszdoktora, különböző tudományos akadémiák rendes, levező vagy tiszteletbeli tagja, meglepetésében fölkiált.
A királyi ítéletvégrehajtó-főtisztviselő sima fejéhez tapad egy hatlábú, kétfejű varangy, vagy valami olyasmi.
Tudós elménk a mentális galéria legújabb darabjára néz.
– Professzor úr, segítsen rajtam! – vartyog Fapofa tar koponyájáról a varas kétéltű. – Nézze, reggelre milyen förtelmes kelés gennyedt a fenekem alatt! A Nobel-díj várományosának szeme kiguvad, ijedtében csuklani kezd, aztán lehanyatlik a feje.
Az imént fölfedezett pókhálóban, amely panoptikumunk kamaraszínpadjává lényegül, a hatalmas pók leveti csíkos öltönyét, kettéosztódik, egyik feléből patikus lesz, a másikból drámaíró, mindkettő a hasát fogja és röhög, röhög, röhög, röhög, röhög, röhög, röhög, röhög, röhög, röhög, röhög, röhög, röhög, röhög, röhög, röhög, röhög.............................................................................................................................................................................................................stb.
A nyugdíjasok klubjában Jóska úr, a lúdtalpas pincér sakkbábut tolna arrább, de keze félúton szinte megmered.
– Lépjél már, te, Jóska! – idegeskedik Mihály úr.
– Várjál, te izgága Piktor! – mozdul merevségéből a Főúr. – Ott, az ablak fölött pókháló, éppen legyet fogott benne a pók.
– Most sakkozunk, vagy pókokat figyelünk?
– Az éjszakai álmom jutott eszembe, te zsémbes alak!
– Pókról álmodtál?
– Na és, ha arról?
– Nőkről álmodjál! Meg arról, hogy újfent kanos legény lettél!
Hátuk mögött a tévé a parlament ülését közvetíti, de nem nézi senki, pedig a honatyák módszeresen és elkötelezetten szedegetik le egymásról a keresztvizet! Lyukas garasnyi tiszta helyet sem hagynának egymás becsületén!
