2024. április 18., csütörtök

Leemelték az első kőoroszlánt a Lánchídról

Egy busz súlyának felel meg a három részből álló szobor

Csütörtökön délelőtt leemelték az első oroszlánszobrot a felújítás alatt álló budapesti Lánchídról. Elsőként a pesti hídfő egyik oroszlánját emelték le, a másikat a következő napokban, a budai hídfőn állókat pedig augusztus második felében viszik el.

Az oroszlánok három kőtömbből állnak, eddig csak össze voltak cementezve. A három rész összességében nagyon nehéz, nagyjából egy busz súlyának felel meg. A szobrokat most is három részben emelik le, majd ugyancsak három részben helyezik vissza – közölte az A-Híd Zrt. kommunikációs vezetője a helyszínen.

Puskár Anett kitért arra is, hogy az oroszlánokhoz – amelyek 1852-ben kerültek fel a Lánchídra – sok legenda fűződik. Az egyik ezek közül, hogy a híd négy oroszlánszobrát alkotó szobrász, Marschalkó János a Dunába ugrott, amikor kiderült, hogy az oroszlánoknak nincs nyelvük. Ez azonban nem igaz, a helyszínen is meg lehetett tekinteni, hogy az oroszlánoknak van nyelvük – mondta.

A szobrokat egy újpesti műterembe viszik restaurálásra. Ennek során elsőként megnézik mennyire stabil a szerkezetük, mivel a mészkőszobrokat az időjárás is megviseli. Ezután a szobrokat vegyszerrel megtisztítják, majd hozzálátnak a javításokhoz – közölte.

A restaurátorok csak azokat a részeket állítják helyre, amelyek eredetileg is megvoltak. Így a szobrok szájában felül továbbra is csak szemfogak lesznek, de a kitört alsó fogakat kijavítják – fejtette ki.

Az oroszlánok akkor kerülnek vissza a helyükre, amikor a Lánchidat visszaadják a közúti forgalomnak – mondta Puskár Anett.

Az A-Híd Zrt. kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a Lánchíd felújítási munkálatai az ütemterv szerint haladnak. A közúti forgalomnak várhatóan 2022 végén adják vissza a hidat, így addigra a négy oroszlánszobor is visszaérkezik a hídfőkre – mondta Puskár Anett.