2024. március 28., csütörtök
FELSŐHEGY

Piroska (és egy filmforgatás) emlékét idézik fel

Emlékszobává alakították át a felsőhegyi vasúti várótermet

Szűkebb pátriánkban, Zenta és Szabadka között motoros vonattal utazva, a vasút által érintett települések vasútállomásain meg-megállva, az omladozó, elhagyatott vasútállomásokat, várótermeket látva akaratlanul is elszomorodik az ember a nemtörődömségnek és a falvak elnéptelenedésének nyomait mutató létesítmények okán. Nemrég viszont, a felsőhegyi fiataloknak köszönhetően, arrafelé utazva az ember örömmel tapasztalja, hogy az egyik ilyen várótermet felújították, rendeltetését pedig az eddigi mellett egy újjal gyarapították. 1955-ben ugyanis Hugo Andreas Hartung német író Ich denke oft an Piroschka (Gyakran gondolok Piroskára) című, 1954-ben megjelent regénye alapján itt forgatták az azonos című játékfilmet. A film első jelenetében szereplő felsőhegyi vasútállomás Hódmezővásárhely-Kutasipuszta vasútállomását „alakította”. Ennek apropóján a Felsőhegyi Önkéntes Központ aktivistái emlékszobává, turisztikai látványossággá rendezték be. A váróterem falain az idelátogatók a film jeleneteiből válogatott fotókiállítást tekinthetnek meg, a váróterembe pedig egy televíziót is elhelyeztek, hogy a vonatra várók, amennyiben kedvük támad, egy DVD-lejátszón a filmet is megtekinthessék.

A felsőhegyi fiatalokban hónapokkal ezelőtt merült fel a váróterem felújításának ötlete – nyilatkozta napilapunknak Vinter Tünde, a civil szervezet egyik aktivistája, s elmondta azt is, hogy miután kicsit nyomoztak az épület múltja kapcsán, kiderítették, hogy közel hetven évvel ezelőtt itt forgatták az említett filmet, s mivel fantáziát láttak az egészben, a kettőt összekapcsolták, részben azért, hogy egyfajta turisztikai látványosságként öregbítsék a település hírnevét. A Felsőhegyi Önkéntes Központ aktivistái megnézték a filmet, elolvasták napilapunkban a filmforgatást felidéző írást is, így a váróterem kialakítása során a látottakat igyekeztek újra felidézni. A felújított váróterem híre a közösségi oldalaknak köszönhetően gyorsan bejárta a világot, és a felsőhegyieken és a zentaiakon kívül a határon túlról is kaptak pozitív visszajelzéseket – jegyezte meg Tünde, és elárulta, hogy szinte repül a lelkük a boldogságtól. Maga a váróterem napközben lesz látogatható, esténként viszont be lesz zárva. A civil szervezet aktivistái önerőből, az általuk megrendezett júniusi jótékonysági báljuk bevételéből újították fel a várótermet – nyilatkozta Ősz Szabó Norbert, az önkéntes központ vezetője, majd elmondta, hogy augusztus 21-én a művelődési házban ismét megszervezik retró estjüket, augusztus 8-án pedig a legutóbbi jótékonysági báljuk bevételéből vásárolt meglepetéssel készülnek a felsőhegyi plébánia hittantermének.