2024. március 29., péntek

,,Az igazságszolgáltatás megcsúfolása"

Srđan Milivojević arra kérte az ügyészséget és a különleges bíróságot, ne engedjen a politikai nyomásgyakorlásnak

Srđan Milivojević, a Demokrata Párt (DP) főbizottságának tagja arra szólította fel szerdai sajtótájékoztatóján a belgrádi különleges bíróságot és az államügyészséget, hogy ne engedjék meg, hogy a Miloš Vučevićnek és Đorđe Komlenskinek Aleksandar Vučić és Aleksandar Vulin belügyminiszter ellen tett bűnvádi feljelentése bohózattá változtassa a bírósági eljárást.

Arra bátorította őket, hogy álljanak ellen a politikai nyomásgyakorlásnak, és tárják fel a szervezett bűnözés minden kapcsolatát a Szerb Haladó Párttal (SZHP), illetve annak vezetőségi tagjaival.

Mint a Tanjug hírügynökség közölte, Milivojević hangsúlyozta, nincs még egy ország a világon, ahol az egyik közbeosztásban levő személy egy másik közbeosztásban levő személy ellen tegyen feljelentést, azt állítva, hogy az, akit feljelentett, meggyőződése szerint nem követte el a bűncselekményt.

– Ezzel a bűnvádi feljelentéssel Szerbia igazságszolgáltatási rendszerét a valóságshow szintjére emelték, ahol minden meg van engedve – hangsúlyozta Milivojević, majd hozzátette: az, amit Vučević és Komlenski tett a jogi képviselőikkel együtt, az igazságszolgáltatás megcsúfolása.

Kedden Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt alelnöke és Đorđe Komlenski, a Szocialista Mozgalom parlamenti képviselője feljelentést tett az államügyészségen Aleksandar Vučić államfő és Aleksandar Vulin belügyminiszter ellen.

Mint a feljelentés után a médiának nyilatkozták, azt szeretnék, ha kiderülne, mi igaz azok közül a médiafelvetések közül, amik szerint az állam vezetősége kapcsolatban áll a legsúlyosabb bűncselekményekkel vádolt Belivuk–Miljković bűnszervezettel.