2024. április 19., péntek

Szeptembertől már rendelnek

A tervezett ütemben épül az újvidéki Covid-kórház

Az építőipari munkások a nagy hőség ellenére is gőzerővel dolgoznak Mišeluk település mellett. Már az országút széléről is jól látszik, a leendő Covid-kórház. Az intézmény korszerű technológia alkalmazásával készül, és maximálisan biztonságos lesz minden szempontból. A kórház szeptembertől mintegy 600 fertőzött számára nyújt orvosi ellátást, a járvány lecsengése után pedig városi közkórház válik belőle.

Az épületkomplexumban szinte alig lehet lépkedni a szerszámoktól, törmeléktől, a le-fel igyekvő munkásoktól. Uroš Leskovac, a kivitelezést végző Termomont építőipari cég mérnöke elégedett a munka ütemével. Mint elmondta, folyik a gipszelés, meszelés, csempézés, betonozás. A felsőbb emeleteken már a nyílászárókat is beszerelték, lent vannak a padlócsempék a fürdőszobákban, elkészült a padlózat, a csapok, a villanyhuzalok, a fűtéshez és az egyéb orvosi beavatkozáshoz szükséges berendezések  működtetésére szolgáló vezetékek is a helyükre kerültek.

– Az utóbbi hetekben az építkezésen dolgozó munkások száma elérte a 400-at, a munkálatok előrehaladtával pedig növekszik a számuk, mert  egyre többen tudnak bekapcsolódni a kivitelezési folyamatokba. A kórház felépül az ígért időpontra, sőt valamivel előbb is. Szerintem már augusztus 25- ére elkészül – mondta a mérnök.

Ezután kezdődik a munkálatok minőségének ellenőrzése. Megvizsgáljuk, hogy a berendezések, eszközök ellátják-e a rendeltetésüket, biztonságos-e az épület. Ha kisebb hibákat találunk, akkor módunkban áll még ezeknek a kijavítása – magyarázta el Leskovac az átadást megelőző munkamenetet.

A mérnök szerint a munkálatok azért is haladnak ilyen jól, mert korszerű technológiát alkalmaznak, montázsépítészet szerint folyik a kivitelezés.

A rekkenő hőség ellenére is jól haladnak a munkálatok (Fotó: Ótos András)

A rekkenő hőség ellenére is jól haladnak a munkálatok (Fotó: Ótos András)

– Sokan tartanak ettől az építkezési technológiától, de inkább csak azért, mert még viszonylag újdonság a vidékünkön. Teljesen biztonságos, lehetővé teszi a gyors hibajavítást, de mindenekelőtt a gyors építkezést. A legjelentősebb különbség a két módszer között, hogy bizonyos elemek gyárakban készülnek, majd átszállítják őket, és a helyszínen összerakják. Precíz, ugyanakkor megbízhatóbb a klasszikus építési módnál – világosította fel a média dolgozóit a mérnök.

Amióta megkezdődött az építkezés, mintegy 60 ezer köbméter földet ástak ki, 4000–5000 köbméter beton fogyott, valamint több ezer tonna betonvas lett felhasználva. Az egyre rohamosabb munkatempó ugyanakkor nem jelent embertelen körülményeket.

– A munkálatok jelentős része inkább bent folyik, ami pedig kintre maradt, igyekszünk a rekkenő hőség előtt elvégezni. Persze akárhogy is történik, a munkásokat nem zavarjuk. Ha pihenni akarnak, akkor pihenhetnek, és senkit nem kényszerítünk arra, hogy a tűző napon legyen – mesélt a munkakörülményekről a mérnök.

Az újvidéki Covid-kórház elsődleges célja a koronavírusban megbetegedett személyeknek a kezelése.  Dr. Olivera Ivanov tartományi egészségügyi titkárhelyettes elmondása szerint minden koronavírus-fertőzöttet itt diagnosztizálnak majd, kezelnek és ellenőriznek. Így lehetővé válik a fertőzés terjedésének csökkentése az intézményen belül.

– A járvány lecsengése után a Covid-kórház városi közkórházzá alakul át, így egy több évtizedes probléma lesz megoldva Újvidéken, mert az utóbbi tíz évben a város lakossága megkétszereződött, a kapacitások viszont a régiek maradtak. A mišeluki kórház hosszú távon hozzájárul a hazai egészségügy színvonalának fejlődéséhez – jelentette ki a titkárhelyettes.

Ivanov megerősítette, hogy a kórház szeptember elejétől már ellátja rendeltetését. Ennek semmi akadálya nem lesz, elvégre, mint a titkárhelyettes is mondta, a munkálatok nagyon jó ütemben haladnak.

– A kórház megnyitása áldásos lesz az egész környékre nézve. Több mint száz személy számára biztosít munkát, hiszen egyaránt szükség lesz orvosokra, nővérekre, technikusokra. A munkanélküli egészségügyi dolgozók tehát pályázhatnak az állásokra.