2024. április 19., péntek

A világon akár egymillióval is többen halhattak meg a koronavírusban

A Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói szerint valójában legalább egymillióval többen haltak meg a világon a koronavírus miatt, mint ami a hivatalos jelentésekben szerepel - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű hírportál kedden.

A hivatalos adatok 4,22 millióra teszik a járvány halálos áldozatainak számát, de az egyetem kutatói szerint ez a szám a valóságban magasabb, mert egyes autokrata rezsimek csökkenthették a „bevallott" esetek számát, más országok pedig képtelenek voltak nyilvántartani a valós számokat.

Ariel Karlinsky közgazdász és Dmitrij Kobak statisztikus a világ országainak felénél vette számba, hogy a korábbi évek népességváltozásához képest mennyivel volt magasabb a halálesetek száma a járvány idején.

Eddig 103 országban „számolták ki" a többlethalálozások számát, és becslésük szerint a jelenlegi, több mint egymilliós szám még tovább fog növekedni az újabb országok tanulmányozásával.

A koronavírus-halálozások bejelentett számát összevetették az összes halálozással, főként a tavasszal gyűjtött statisztikák alapján, és azt állítják, hogy a korábbi évekhez képest az érzékelhető növekedést elsősorban a koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményei miatti elhalálozások okozták, noha ezeket az eseteket az egyes országokban más kategóriákba sorolták.

Ezt a jelenséget figyelték meg például Oroszországban, ahol a 110 ezer hivatalos koronavírusos okozta haláleset mellett 500 ezerrel többen haltak meg a korábbi éveknél.

Fehéroroszországban mindössze 390 koronavírus okozta halálesetet jelentettek, de 5700 lehet a halálos áldozatok valós száma. Az Egyesült Államokban például 590 ezer, a koronavírus okozta halálesetet regisztráltak, miközben az elmúlt évekhez képest 640 ezerrel magasabb a halálozások száma.