2021. szeptember 22., szerda
BUDAPESTI TORONYHÁZ

Elérte legmagasabb pontját a Mol épülő székháza

Elérte legmagasabb pontját a Mol épülő székháza, ebből az alkalomból bokrétát állítottak kedden a toronyház szerkezetének tetejére.

Ratatics Péter, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója a bokrétaünnepségen elmondta, a cég több évtizedes munkájának eredménye a beruházás. Magyar és nemzetközi cégként szeretnének a változások élére állni, a zöldebb jövőhöz vezető utat szimbolizálja az új székházuk, a Mol Campus is. Céljuk, hogy még több tehetséget szólítsanak meg, és egy folyamatosan bővülő nemzetközi csapattal formálják a régió jövőjét. Az új irodaház ehhez inspiráló és kreatív környezetet kínál – tette hozzá.

Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója az ünnepségen elmondta, büszkék arra, hogy részesei lehetnek az egyedülálló technológiát felvonultató épület kivitelezésének.

A Mol közleménye szerint az építkezés a tervek szerint halad, jelenleg 62 százalékos készültségi