2024. április 19., péntek
NAGYBECSKEREK

Reagálás a szombati tiltakozásra

A Nagybecskerek rendezetlen vízellátása miatti tiltakozó felvonulást valójában a hatalom vezeti – olvasható a Polgári Fordulat civil szervezet tegnapi reagálásában. Szerintük ezt az általa alapított és finanszírozott civil szervezetek útján teszi. Az ilyen akciók célja pedig az, hogy okszerűtlenné tegyék a polgári aktivizmust.

A Polgári Fordulat közleménye szerint ezt jól szemlélteti a hatalomnak a szombat esti autós felvonulást szervező Nagybecskereki Akció (ZRAK) iránti viszonyulása is. Az említett egyesületnek se statútuma, se irányító testülete nincsen, azt sem tudni, hogy milyen anyagi támogatásból tevékenykednek. Ennek ellenére a munkájukról rendszeresen beszámol a hatalmi és a helyi sajtó. Azt is furcsának tartják, hogy a tüntetések megkezdése összhangban volt az önkormányzat és a vízgyár közti szerződés felbontásának bejelentésével. A tiltakozók követelésének a teljesítésével, illetve a személyenkénti napi két liter víz biztosításával pedig valójában a hatalom kap esélyt arra, hogy a vízgyár körüli botrányból, felelősségre vonás nélkül kihúzza magát.

A Polgári Fordulat emlékezteti a közvéleményt, hogy a vízellátással kapcsolatos visszaélések gyanúja miatt több bűnvádi feljelentést tettek az illetékesek ellen, 2014 óta pedig tiltakozásokat szerveztek, tribünöket tartottak a vízellátási gondok miatt.