2021. szeptember 26., vasárnap
SZABADKA SZÖKŐKÚTJAI ÉS CSOBOGÓI (8.)

A Puskin téri díszkút

Szabadka köztéri szobrait bemutató sorozatunk után egy új sorozatot indítunk útjára, amelyben Szabadka köztéri szökőkútjait, csobogóit és emlékkútjait mutatjuk be. Közterületeink ezen díszei mellett nap mint nap elmegyünk, nyaranta pedig enyhülést is biztosítanak számunkra, de a történetüket nem feltétlenül ismerjük.
A Puskin téren a benzinkúttal szemben áll egy kis díszkút, amely kidolgozásával a régi idők ivókútjait idézi. A létesítmény egy jeles jubileum alkalmára, Szabadka fennállásának 600. évfordulójára került felállításra.


Szabadkát egy 1391. május 7-én kibocsátott oklevél említi először, Zabotka néven. A dokumentum szerint Losonczi István macsói bán, Bodrog vármegye ispánja a vármegyében elszaporodott tolvajok és gonosztevők megfékezésére közgyűlést tartott, és megemlítik, hogy itt egy „Zabatkainak mondott Ágoston tolvaj” felett is ítélkeztek. Bár nem túl hízelgő Szabadkára nézve, hogy egy tolvaj kapcsán írnak róla ebben az oklevélben, mégis ez városunk első írásos említése. Szabadkán 1991-ben a dokumentum kibocsájtásának 600. évfordulóján nagyszabású ünnepségsorozattal emlékeztek meg a jeles eseményről. Igaz az ünnepséget beárnyékolta, hogy ebben az évben vette kezdetét a délszláv háború. Az évforduló alkalmából többek között a Városi Múzeumban – amely ekkor még a Városháza első emeletén volt található – megnyílt a környék élővilágát, őstörténetét, a népvándorlás korát, történelmét és néprajzát bemutató kiállítás. A múzeum munkatársai öt éven keresztül dolgoztak az állandó kiállítás létrehozásán. Szintén az évforduló kapcsán tartották meg abban az évben az eszperantisták városunkban a XXIII. országos kongresszusukat, melynek keretében kerekasztal-beszélgetéseket, eszperantó nyelven megjelent könyvek bemutatóját, nyelvvizsgákat tartottak, valamint a Palicsi Állatkertben Székely Tibor hagyatékát bemutató kiállítás nyílt meg. Sőt szeptember 20-án az akkori csehszlovák fővárosban, Prágában Szabadka-napot tartottak. Az ünnepségek mellett az EBI magánkiadó az évforduló alkalmából megjelentette Iványi István (1845–1917) neves szabadkai helytörténész kétkötetes városmonográfiájának, valamint Bács-Bodrog vármegye helynévtárának reprint kiadását.
A Szabadka 600 éves jubileumára szervezett ünnepségsorozatból jelképesen a szabadkai Vízművek is kivette a részét. Október 10-én, a város felszabadulásának napján, a Puskin téren új ivókutat adtak át rendeltetésének. A szép ivókút egy régi, több mint ötvenéves kút helyén épült. A díszes kidolgozású vasszerkezetű létesítményt Balla Mária, a Városrendezési Intézet építészmérnöke és Dušan Filipović, a Vízművek mérnöke tervezte. Az új kutat egy szerény ünnepség keretében Kasza József, akkori városelnök avatta fel. A kút azóta is ott áll, amelyből a nyári időszakban állandó jelleggel csobog a víz. Így igazi felfrissülést nyújt a járókelők számára. Sőt a kút mellett padok is találhatóak, amelyeket fák lombkoronája takar a nap tűző sugarai elől.