2024. április 19., péntek
BAJNOKOK LIGÁJA

Román vagy svájci ellenfél jöhet a Fradinak

Bár ma még csak az utolsó előtti selejtezős kör veszi kezdetét a Bajnokok Ligájában, az UEFA már azt is kisorsolta, hogy az elődöntős párharcok után melyek lehetnek az esetleges párosítások a BL-csoportkörről döntő rájátszásban. A svájci Nyonban rendezett húzáson eldőlt, hogy a magyar bajnok Ferencváros, amely holnap 20 órától Budapesten kezdi meg a harcot a prágai Slavia ellen, továbbjutás esetén a kolozsvári CFR és a svájci Young Boys összecsapásának győztesével mérkőzhet meg a legrangosabb klubtorna főtáblájáért. A bajnoki ágon szerepel még a Szuperliga aranyérmese, a C. zvezda is, amely, ha túljut a moldovai Sheriffen, a horvát egyeduralkodó Dinamóval vagy a varsói Legiával mérheti össze erejét.

Az Európa-liga – amelyben a Konferencia Liga bevezetése miatt kevesebb kvalifikációs kör van – utolsó selejtezős fordulójának lehetséges párosításait is kisorsolták, aminek értelmében ha a Fradi nem jut túl a Slavián, akkor a Dinamo és a Legia párharcának vesztesével játszhat az El csoportköréért. Ha a C. zvezda nem üti ki a Sheriffet a BL-selejtező harmadik körében, az El-főtábláért a CFR és a Young Boys párharcának vesztesével játszik.

A BL-selejtező utolsó körének párosításai, bajnoki ág: Salzburg–Brøndby, CFR/Young Boys–Ferencváros/Slavia (P), Malmö/Rangers–Olimpiakosz/Ludogorec, Crvena zvezda/Sheriff Tiraspol–Dinamo (Z)/Legia. Nem bajnoki ág: Monaco/Sparta (P)–Genk/Sahtar, Szpartak (M)/Benfica–PSV/Midtjylland. Az El-selejtező utolsó körének párosításai: Randers–Galatasaray/St. Johnstone, Rapid (B)/Anorthosis–Zorija, Jablonec/Celtic–AZ Alkmaar, Fenerbahçe–Neftçi/HJK Helsinki, Mura/Žalgiris–Sturm Graz, Omonia/Flora–Antwerp, Olimpiakosz/Ludogorec–Lincoln/Slovan (P), Malmö/Rangers–Kairat (A)/Alashkert, Ferencváros/Slavia (P)–Dinamo (Z)/Legia, Crvena zvezda/Sheriff–CFR/Young Boys.