2021. szeptember 22., szerda
CSELGÁNCS

Nemzetközi cselgáncstábor Tóthfaluban

A tóthfalui Nyers István Akadémia cselgáncsszakosztálya július végén harmadik alkalommal szervezte meg a nemzetközi cselgáncstábort. A hatnapos összejövetelen összesen 62 cselgáncsozó vett részt, öttől húszéves korig.

A tóthfalui cselgáncsszakosztály igazgatója, Perzselt Attila elmondta, hogy a helyiek, azaz a tóthfaluiak, a szabadkaiak és az ókeresztúriak mellett csatlakoztak hozzájuk még romániaiak Csíkszeredából, valamint érkeztek vendégek Budapestről és Németországból, sőt, az IPA határon átnyúló együttműködési program keretén belül Tompáról is. A résztvevők a tóthfalui Dávid Tibor és Molnár Ernő, valamint az ókeresztúri Rajko Todorović, a csíkszeredai Dániel Szabolcs és a szabadkai Slavko Bašić kezei alatt edzhettek.

Kiss Róbert projektmenedzser elmondta, hogy az IPA-programba a kézilabda és a futball mellett most a cselgáncsot is bekapcsolták. A tóthfalui cselgáncsnövendékek egy héttel korábban Tompára utaztak, most ezt a szívességet viszonozták a magyarországi kollégáiknak.