2024. április 19., péntek
FORMULA–1

Szürreális Ocon-siker a Hungaroringen

Az esős rajt után gigantikus koccanáshullám ejtette ki az esélyesek nagy részét, Lewis Hamilton pedig egy komoly taktikai hiba után csak a harmadik helyig tudott felzárkózni, miközben az élen meglógó Esteban Ocon és Sebastian Vettel párharca végén a francia szerezett hihetetlen győzelmet az Alpine-nak a Magyar Nagydíjon!

A verseny előtti két hétben még minden a Brit Nagydíjon történt Hamilton–Verstappen ütközésről szólt. A pontveszteség és az elszenvedett anyagi kár fényében a Red Bull már Silverstone-ban jelezte, kevesli a győztes Hamiltonra a futam közben kirótt 10 másodperces büntetést, és eltiltást remélve nem is hagyta annyiban az ügyet. A csapat odáig ment, hogy visszament a pályára egy 2019-es autóval, és a tesztpilóta Alexander Albonnal megpróbálta rekonstruálni a Hamilton által az ütközés előtt választott ívet a Copse kanyar előtt, ezzel próbálva bizonyítani, hogy a brit semmiképpen sem tudott volna ott befordulni, ha nincs az útjában ütközőfelületként Verstappen Red Bullja. A csapat az ügy felülvizsgálatát kérte az FIA-tól, ám a Magyar Nagydíj csütörtökén, a bizonyítékok megtekintését követően azt visszautasította a szervezet – minden maradt a régiben.

A két csapat és a két versenyző között azonban új szintre lépett a rivalizálás, a Mercedes szerint a Red Bull rossz szándékból indított hadjáratot Hamilton besározására, miközben a hírek szerint a két pilóta „békülő” beszélgetése sem alakult jól, Verstappen továbbra is neheztel a britre, amiért az önfeledten ünnepelte hazai győzelmét annak ellenére is, hogy őt az ütközés után kórházba vitték. Láthatóan a hollandban maradt több tüske, aki szombaton nyomdafestéket nem tűrő szavakkal osztotta ki a sajtót, amiért az egész hétvégén az ütközésről kérdezgetik.

De még mindig nem hajtottak pályára az autók, amikor Hamilton egy újabb támadás áldozata lett. A Formula–1 egymás elfogadásáért és a sokszínűségért folytatott kampányát vezető brit versenyző az országba érkezve a homoszexuálisok ellen hozott magyar törvény miatt buzdította a helyi lakosságot a magyar kormány leszavazására, aminek nyomán a hatalomban lévő politikusok estek neki a világbajnoknak. Mindeközben a felszínen ezúttal is minden rózsás maradt: az F1 és Magyarország egészen 2037-ig tartó szerződéshosszabbítást jelentett be, aminek az infrastruktúra korszerűsítése a feltétele.

A pályán zajló események még csak ezután következtek. Az edzések alapján a Mercedes hajszálnyi fölényben volt a Hungaroringen, Hamilton pedig vitáktól szintén nem mentes végjáték után meg is szerezte a pole-t Valtteri Bottas, Verstappen és Sergio Pérez előtt. A brit történelmi 100. F1-es győzelmére készült, egyúttal arra, hogy első versenyzőként kilencedszer nyerjen egyazon pályán, a futam azonban jóval zűrzavarosabb lett annál, mint azt a Mercedes remélte. Minden azzal kezdődött, hogy percekkel a rajt előtt érkezett meg a vihar a pályára, így a mezőny a piros lámpák kialvásakor szembesült először a vizes körülményekkel a hétvégén. Hamilton elfordult elsőként, mögötte azonban jött a káosz: Bottas elfékezte magát, így belefutott az őt lerajtoló Lando Norrisba, majd ők ketten a külső íven érkező két Red Bullnak csúsztak neki. Egy másik balesetben Lance Stroll ütközött Charles Leclerc-rel, aki Daniel Ricciardót forgatta ki emiatt. A tumultus végén nem tudta folytatni Bottas, Pérez, Leclerc és Norris sem, míg Verstappen egy bokszkiállás után, sérült oldalszekrénnyel állt vissza a mezőny végére. Piros zászló jött a takarítás miatt, majd amikor 25 perccel később kihajtottak a felvezető körre, a versenyzők konstatálták, hogy a pálya már kellően felszáradt. A Mercedes azonban nem kapcsolt, így furcsa pillanatok következtek: az élen lévő Hamilton kivételével mindenki kihajtott a bokszba slick gumikért, s egyedül a brit foglalta el pozícióját az új állórajthoz. A hibás taktikát észlelve egy kör után Hamilton is kiállt, így viszont ő is hátulra esett, az élen pedig felettébb szokatlan módon Esteban Ocon Alpine-ja állt, Sebastian Vettel Aston Martinja által üldözve, míg a többieket az ilyen magasságokban még nem járó Nicholas Latifi Williamse tartotta fel.

Verstappent a sérült autója hátráltatta, és végül nem jutott a 10. helynél előrébb, de eleinte Hamilton is lassan zárkózott, majd a többséggel ellentétben kétkiállásos taktikával próbált meg előretörni. A hajrában úgy tűnt, akár az első helyig is felkapaszkodhat, ám Fernando Alonso hosszú körökön át komoly csatára késztette a 4. helyért. Rajta túljutva a brit Carlos Sainz Ferrariját már könnyebben elkapta, így végül harmadikként intették le, míg az élen Ocon hősiesen állta Vettel egész futamon át tartó nyomását, és megszerezte első F1-es győzelmét az idén Alpine-ra keresztelt korábbi Renault-val, s Alain Prost 1983-as sikere óta először fordult elő, hogy francia versenyző francia autóval és motorral felszerelve nyerjen meg egy nagydíjat.

Az újabb rengeteg beszédtémát szolgáltató vasárnap során Hamilton és a Mercedes szinte észrevétlenül vették vissza a vezetést a tabellákon a most kezdődő nyári szünet előtt…

A Magyar Nagydíj végeredménye: 1. Esteban Ocon (Alpine) 2:04:43,199, 2. Sebastian Vettel (Aston Martin) +1,8 másodperc hátrány, 3. Lewis Hamilton (Mercedes) +2,7, 4. Carlos Sainz (Ferrari) +15,0, 5. Fernando Alonso (Alpine) +15,6 stb.

A világbajnokság állása, pilóták: 1. Hamilton 192 pont, 2. Verstappen 186, 3. Norris 113, 4. Bottas 108, 5. Pérez 104 stb. Csapatok: 1. Mercedes 300 pont, 2. Red Bull 290, 3. McLaren 163, 4. Ferrari 160, 5. Alpine 75 stb.