2024. április 20., szombat

Biztosra vehető a rendes tanévkezdés

A 12 éven felülieknek a védőoltás felvételét ajánlják – Nem lesznek olyan szigorítások, mint tavaly

A napi fertőzöttek számának lassú, fokozatos növekedése és az immunizáció egy helyben topogása miatt aggódnak leginkább a járványügyi szakértők. Predrag Kon, a válságtörzs tagja a közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában hétfőn elmondta, a negatív irányú változás tetten érhető, hiszen egyre több a napi új fertőzött és a kórházi kezelésre szoruló beteg is.

A legnagyobb mértékben továbbra is a brit vírusvariánssal fertőződnek meg az emberek – jelentette ki, de már feljegyeztek az új, indiainak is nevezett delta variánssal megfertőződött esetet is.

Elmondása szerint jelenleg nehéz volna megjósolni, mi vár ránk szeptemberben, amikor visszatérnek a nyaralók, romlanak az időjárási körülmények, megkezdődik a tanítás, és a munkahelyére is visszatér mindenki. Jelenleg annyit lehet tudni, hogy a szóban forgó időszak egyébként is kedvez a vírusoknak, s a koronavírus esetében most az figyelhető meg, hogy június utolsó hete óta folyamatos a növekedés, s már jó ideje háromjegyű a napi fertőzésszám.

A következő két hétben számos rendezvényt tartanak országszerte, ebből kifolyólag a szakember a vírus aktivitásának a fokozódásával számol. Általános egészségügyi ajánlások vonatkoznak a nyári rendezvények látogatóira, mondta: legyenek beoltottak vagy betegségen korábban átesett személyek, ha nem azok, végezzék el a tesztet, és ha azt sem teszik meg, legalább viseljenek szájmaszkot.

Az EXIT-et hozta fel követendő példaként: azért nem fertőződtek meg sokan, mert csak ellenőrzés után vagy oltási igazolással lehetett részt venni a rendezvényen, így teljesen rendben lezajlott, csak elvétve azonosítottak fertőzéseket.

RÉSZLETEK KÉT HÓNAPON BELÜL
A járványszakértő elmondta, egyelőre nincs pontos ajánlás a koronavírus elleni védőoltás harmadik dózisának típusával kapcsolatban, azt azonban tudni, hogy az egyéb betegségek miatt sérült immunrendszerű személyeknek ajánlják az oltás harmadszori ismétlését, a gyártót azonban egyelőre nem jelölték ki, bár az illetékes testület szerint az lenne a legjobb, ha az mRNS-technológiát (a koronavírus „tüskefehérjéjének" létrehozásához szükséges genetikai információt) oltásokat alkalmaznák harmadik, emlékeztető oltásként.

Az ezzel kapcsolatos részleteket a következő két hónapban pontosítják.

NEM ISMÉTLŐDIK MEG 2020
Az esetleges korlátozásokkal kapcsolatban Kon elmondta, nem lesznek olyan szigorú lezárások, mint tavaly, hiszen most már létezik fegyver a koronavírus ellen, potenciális veszélyforrásnak számítanak majd a tanításhoz visszatérő iskolások, de szerinte a szülőknek tudniuk kell, hogy nem alkalmazzák majd azokat az oktatási módszereket sem, amelyeket tavaly.

A 12 évnél idősebbeknek már jóváhagyták a védőoltást, és azt kell majd eldönteni, hogyan kapcsolják be a tanításba azokat, akik nem vették fel a vakcinát. Erről számos vita lesz a közeljövőben – vélekedett Kon.

A SIKERES TANÉV ELŐFELTÉTELE
Hasonló álláspontra helyezkedett hétfőn a tanévkezdés kapcsán Branislav Tiodorović járványügyi szakember is. Mint mondta, biztos abban, hogy a tanév a megszokott módon kezdődik, mert október elejéig nem számítanak jelentős napi fertőzésszám-növekedésre.

A Večernje novostinak nyilatkozva közölte, a tanulók és az egyetemi hallgatók akkor tölthetik az egész tanévet a tantermekben, ha minél többen beoltatják magukat, ez a sikeres tanév előfeltételeként is értelmezhető.

A válságtörzs legutóbbi ülésén azt kérték az illetékesektől, adják meg a lehetőséget a gyermekorvosoknak és a háziorvosoknak, hogy intenzívebben tanácsolhassák a gyermekeknek és a fiataloknak az oltás felvételét, rámutassanak az előnyeire. A gyermekszakorvosok kötelessége a védőoltás előnyeire rámutatni, de a szülőké a döntés, hogy beoltatják-e a gyereküket – húzta alá Tiodorović.

386 ÚJ FERTŐZÖTT, 4 ELHUNYT
A hétfőn 15 órakor közölt adatok értelmében az elmúlt 24 órában 9275 koronavírustesztet végeztek el, 386 személynél mutatták ki a vírus jelenlétét. Ebben az időszakban 4 személy hunyt el a betegség szövődményeinek következtében, a járvány kezdete óta összesen 7122.

Kórházi kezelésre 452-en szorulnak, közülük 8-an vannak lélegeztetőgépen. A járványhelyzet kezdete óta 4.686.746 koronavírustesztet végeztek el, s 722.607 vizsgálatnak az eredménye volt pozitív. A halálozási arány 0,99 százalék.

A Vajdasági Közegészségügyi Intézet hétfői adatai szerint az elmúlt napon 34 új esetet jegyeztek a tartományban, Újvidéken 23-at, ahol jelenleg 238 aktív fertőzött van, Vajdaság egész területén pedig már 600. A számok továbbra is folyamatosan növekednek. Az új fertőzöttek többsége továbbra is 30 és 50 év közötti.