2024. április 19., péntek

Jövőre 9,5 százalékkal nő a minimális órabér

Növekszik a nyugdíj is, azzal, hogy a nyugdíjasok további 20 ezer dináros támogatást is kapnak

Az ország kiváló gazdasági mutatói miatt Szerbia megengedheti magának, hogy növelje a nyugdíjakat, a minimálbért, illetve a közszférában dolgozók fizetését – emelte ki Siniša Mali pénzügyminiszter. A minisztérium sajtóközleményében hangsúlyozták, a nyugdíjasok februártól további 20 ezer dináros pézügyi támogatásra is számíthatnak.
– A járvány ellenére június és július folyamán is nem várt, mintegy 60 milliárd dináros többletet számolhattunk el az állami költségvetésben – közölte Mali, aki szerint az év első felében 198 milliárd dináros hiányt terveztek, ám július végén végül 38,5 milliárd dinár mínuszt számoltak el, amit ő jó eredménynek könyvel el, hiszen az állami pénzügyek 160 milliárd dinárral (vagyis 1,3 milliárd euróval) jobban alakultak a tervezettnél. Még az adókötelezettségek megfizettetése is jobb ütemben halad.

Mali közölte, hogy az ország az év első három hónapjában 1,7 százalékos gazdasági növekedést valósított meg, a második negyedévben pedig 13,4 százalékosat, vagyis az első félévben 7,5 százalékos gazdasági növekedéssel büszkélkedhet.

A sikeres gazdasági mutatókat viszont meg szeretnék osztani a polgárokkal, különösen a legidősebbekkel. Így amellett, hogy az év elején 5,9 százalékkal nőtt a nyugdíjuk, továbbá három részletben 100 eurót kaphatnak majd kézhez, februártól újabb 20 ezer dináros támogatásra számíthatnak. Ám nemcsak a nyugdíjasok anyagi helyzete javul, hanem a minimálbér is, várhatóan 32 000-ről 35 000-re nő, miközben 5 százalékkal növekszik a közférában dolgozók fizetése is.

A pénzügyminiszter, emlékeztetve a mögöttünk álló időszakra, rámutatott, a korábbi megszorításoknak köszönhetően a járvány idején 8 milliárd euró támogatást tudtak nyújtani a polgároknak és a gazdaságnak. Vagyis mindjárt a járvány elején 4000 dinárt fizettek ki a nyugdíjasoknak, hogy meg tudják venni a szükséges gyógyszereket és a védőfelszerelést: maszkot, kesztyűt. Ezt követően, minden felnőttkorú személy – a nyugdíjasok is – további 100 eurót kapott kézhez, azzal, hogy a nyugdíjasokat az év végén további 5000 dinárral segítette az állam.

Siniša Mali hangsúlyozta, nemcsak a nyugdíjasokra gondoltak abban az időszakban, hanem a járvány idején a legnagyobb terhet viselő egészségügyi munkásokra is, akiknek a számlájára 10 ezer dináros egyszeri támogatást fizettek ki, annak ellenére, hogy tavaly nőtt az egészségügyi dolgozók fizetése is.

A lakosság támogatását az idén is folytatták, így a minimálbér az év első napjától 6,6 százalékkal nőtt, a közszférában dolgozók fizetése pedig 5 százalékkal lett magasabb. Eddig az állam 30 eurót fizetett ki minden felnőtt személynek. A nyugdíjasok szeptemberben kapnak további 50 eurót, majd minden felnőtt személy még 30 euróra számíthat novemberben, azzal, hogy eleget téve Aleksandar Vučić államfő igéretének, további 20 eurót kap decemberben minden 18 évnél idősebb polgár.

A pénzügyminiszter szavai szerint az állam által kifizetett pénzügyi támogatás látható eredményeket mutatott az állam pénzügyei terén, hiszen az adómegfizettetés jobb volt, mint 2019-ben, miközben a boltok polcain semmiből sem volt hiány. Vagyis a támogatás megemelte az állami gazdaság likviditását, és egyben a polgárok az államba vetett hitét is, ugyanis Mali szerint bizonyították, hogy az állam erős, stabil, és elegendő mennyiségű pénzzel gazdálkodik.

A pénzügyminiszter cáfolta, hogy a pénzügyi támogatás hátterében a közeledő választások állnának. Szavai szerint az idén nem voltak választások, mégis kaptak támogatást a polgárok, nőtt a minimálbér, és a közszférában dolgozók fizetése is javult. Közölte, gyermekeink biztonságának erősítése és a lakosság életszínvonalának emelése a cél.

– Azt fogjuk javasolni a munkaadóknak és a szakszervezeteknek, hogy a minimálbér a következő év január 1-jétől 9,4-9,5 százalékkal növekedjen, vagyis az eddigi, átlagban 32 022 dinár helyett 35 000 dinár felett alakuljon – emelte ki Mali, majd rámutatott arra, hogy ez az emelés magasabb lenne, mint a GDP emelkedése, ami terveik szerint az év végéig 6,5-7 százalékkal növekszik.

– Ez nagyon fontos a munkavállalók szociális státusának alakulása miatt, ugyanis a minimálbér növeli majd az átlagfizetést is – mondta. Rámutatott, így emelkedett 2019-ben az átlagfizetés 500 euró fölé, és ezért alakul ma 65 000 dinár felett. Elvárásai szerint jövő év decemberében az átlagfizetés meghaladja a 630–650 eurót.
Mali szerint Szerbia gazdasága nem sínylette meg túl nagy mértékben a járványt, hiszen így is nőttek a gazdasági mutatók, jelentős beruházás valósult meg, és az államadósság is stabil, jelenleg a GDP 56,2 százalékán van, ami eleget tesz a maastrichti szerződés konvergenciakritériumainak.