2024. március 28., csütörtök

Hamarosan elkészül az újvidéki Covid-kórház

Végéhez közeledik az újvidéki Covid-kórház építése, tudósít a Szerbiai RTV. Az intézmény a megadott határidőn belül elkészül, tehát szeptember elsejéig.

Az épület alapkövét három hónappal ezelőtt helyezték el.

Mihajlo Vlačić projektmenedzser elmondta, hogy már csak néhány építési és a szerelési munkálatok vannak hátra.

Az építkezésen minden nap 450 munkás dolgozik három műszakban, azonban ahogy közelednek a végéhez, még több építőmunkást alkalmaznak majd.

A főépület, az intenzív és a fél intenzív osztály mellett további hét épületet és egy helikopter leszállóhelyet is kiépítenek majd a fennmaradó 20.000 négyzetméteren.

Az intenzív osztály épülete három emeletből áll, és 200 ágyas lesz, míg a fél intenzív négy emeletes lesz, és 400 férőhelyes.

Zoran Gojković tartományi egészségügyi titkár kiemelte, hogy a Covid-páciensek számára még több férőhelyet biztosítanak, akiket eddig egy helyen kezeltek.

A másik fontos szegmense az építkezésnek, hogy több száz egészségügyi dolgozónak tudnak munkát biztosítani.

A járvány elmúltával a városi kórház lesz belőle, ugyanis Újvidéknek eddig nem volt ilyen intézménye.