2024. április 19., péntek

Nem csak népzene és néptánc

Gálaműsorral zárult a Batyu tábor Zentagunarason

A topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ szervezésében július utolsó hetében zajlott az idei Batyu tábor. A zentagunarasi általános iskola udvarában ezúttal is egy kitűnő hangulatú gálaműsorral ért véget szombaton este a több mint kétszáz néptáncost, népzenészt megmozgató nyári találkozó. A gálakoncerten a büszke szülők, nagyszülők, barátok alkotta népes közönség ízelítőt kapott az elsajátított új táncokból, dalokból. A Kodály központ nevében Kisimre Szerda Anna, a Magyar Nemzeti Tanács nevében Ternovácz István köszöntötte a műsor kezdetén a megjelenteket, a Batyu tábor köré szerveződő mozgalmat.

– Az, amit Kisimre Szerda Anna tesz párjával és barátaival immár 27 éve,  példa nélküli. Nemcsak népzenét és néptáncot oktatnak a táborban, hanem – ami ennél is fontosabb –, közösséget kovácsolnak, nemzetet építenek, határokon átívelő barátságokat hoznak létre – emelte ki személyes hangú, a népzenéhez, a Batyu zenekarhoz, a Batyu szellemiséghez fűződő gondolatait Ternovácz István.

Az egyhetes sátortáborban a nagy meleg ellenére szakmai munka folyt, több korcsoportban napi hat órát táncoltak a Vajdaság egész területéről és Magyarországról érkező gyerekek, fiatalok és oktatóik, akik ezúttal marossárpataki, bácskai, kazárbokri és moldvai táncokat tanultak, tanítottak.

Volt tamburaoktatás is és a szabadidőben kézműves foglalkozásokat szerveztek, gyöngyfűzés, fafaragás, bútorfestés, nemezelés várta az érdeklődőket. Az elkészült munkákból kiállítást állítottak össze a gálára.

Kitűnő volt a hangulat a tábor napjaiban, mely esti koncerteken, táncházakban csak fokozódott.

A táborban koncertezett és táncházat muzsikált a Bodros tamburazenekar, a Fokos és a Tokos, a Tükrös zenekar, majd a Zagyva banda. Egy év kényszerszünet után, a valóban nagy hőség ellenére, a támogatóknak, a helyiek segítőkészségének köszönhetően (a zentagunarasi tűzoltók például két alkalommal vízsugárral hűtötték le a tábor helyszínét) nagyon jól sikerült a rendezvény, mondta kérdésünkre a szervezők nevében Savelin László.

A lendületes, színvonalas, lélekemelő gálaműsor pedig felrakta a koronát a 27. Batyu tábor munkájára, melynek zárásaként valamennyi résztevő előadásában elhangzott a tábor himnusza, a jól ismert Szerelem, szerelem... kezdetű al-dunai székely népdal.