2024. március 29., péntek

Vulin és én bűnvádi feljelentést teszünk saját magunk ellen

Az elnök kihangsúlyozta, hogy az amerikai FBI semmilyen szerepet sem játszott Belivuk bűnszervezetének leleplezése során és nem is szolgáltattak ki adatokat. Elmondása szerint mindent a hazai szervek végeztek, vagyis a rendőrség és a BIA, majd gratulált nekik a bátorságért és a komoly nyomozás lefolytatásáért is.

– Mindent, amit megcsináltunk, kivéve azt a támogatást, amelyet az egyes bizonyítékokkal kapcsolatosan az európai szervezetek nyújtottak, a hazai illetékesek végezték el. Az FBI semmit sem csinált – jelentette ki Vučić.

Megemlítette, hogy az FBI értesítette őket az általuk kifejlesztett ANUM alkalmazásról, amelyről a bűnözők azt gondolták, hogy biztonságos, de valójában a CIA ellenőrzése alatt állt. Szavai szerint értesítették őket erről, de erre már akkor került sor, amikor mindent elvégeztek.

– Megértettem Stefanović minisztert, hogy nem a Belivuk esetre gondolt, hanem a Sky alkalmazásra, amelyre az európai szervezetektől kaptunk támogatást – mondta Vučić, majd pontosított, hogy az ANUM alkalmazásra pedig az amerikai szolgálatoktól érkezett segítség.

Bejelentette, hogy Aleksandar Vulin belügyminiszterrel együtt bűnvádi feljelentést fognak tenni saját maguk ellen, hogy ilyen módon válaszolhassanak a bűnözők, valamint a mágnás politikusok állításaira is.

– Döntést hoztunk. Holnap, mint a Jovanjica-ügyben is, bűnvádi feljelentést teszünk magunk ellen. Találni fogunk valakit a kollégáink közül, aki ezt megteszi, hogy felelhessünk mindarra, amit a bűnözők, de egyes mágnás politikusok is állítottak – magyarázta az elnök.

Vučić kihangsúlyozta, hogy Vulinnal együtt készen állnak minden kérdésre válaszolni.