2024. április 19., péntek

Felújították és kibővítették az óvodát, leaszfaltozták az utakat

Felújították és kibővítették az óvodát, leaszfaltozták az utakat

Miloš Vučević, Újvidék polgármestere tegnap megtekintette Tiszakálmánfalván (Budisava) a Nyuszi óvoda kibővített objektumát, valamint a Pionir utca aszfaltozási munkálatait.

A polgármester a tiszakálmánfalvi látogatása során kijelentette, a Pionir utcában folyó munkálatokkal befejeződik a település utcáinak az aszfaltozási projektje. Hangsúlyozta, hogy a településen már csak két ház nincs csatlakoztatva a városi szennyvízhálózatra a parcellák rendezetlen jogviszonya miatt, de hamarosan ezt is megoldják. Vučević kifejtette, az újvidéki önkormányzat egyformán gondoskodik a városi és a peremvárosi polgárokról.

– Örülök, hogy a tiszakálmánfalvi polgárok elégedettek azokkal az eredményekkel, amelyeket közösen értünk el. A Radosno detinjstvo Gyermekintézmény Nyuszi (Zeka) óvodájában duplájára növeltük a kapacitásokat, négy új szoba áll majd rendelkezésre, a földszintet pedig teljesen felújították. A helyi lakosok már nagyon régen várnak erre a bővítésre és felújításra, és most már el lehet mondani, hogy az újvidéki önkormányzat területén minden óvoda legalább 150 gyermek fogadására képes. A rekonstrukciós munkálatoknak köszönhetően már bölcsőde is működik a tiszakálmánfalvi óvodában, valamint magyar csoportba is érkezhetnek a gyermekek, mert erről is gondoskodik az önkormányzat – hangsúlyozta a polgármester. Hozzátette: 2012 óta az újvidéki önkormányzat több mint fél milliárd dinárt fektetett be Tiszakálmánfalvába.

Tiszakálmánfalván a kibővített Nyuszi óvodában magyar csoportba várják a gyermekeket

Tiszakálmánfalván a kibővített Nyuszi óvodában magyar csoportba várják a gyermekeket

– Befejeztük az iskola épületét, a nyugdíjasok klubját, a központi játszóteret, a Szent Száva Otthont, és előttünk áll még a tűzoltóság épületének a felújítása, mert nagy rossz állapotban van a létesítmény. A Városi Közlekedési Vállalat új árjegyzéke nagyon sokat jelent a tiszakálmánfalvi lakosok számára, hiszen Újvidékig a jegy eddig 160 dinárba került egy irányba, most pedig 110 dinárt kell fizetni ezért. Az éves diák- és az egyetemista bérlet ára is csökkent. Ezek mind közös győzelmek, én rendszeresen jártam a településre évek óta, beszélgettem az emberekkel, még jóval azelőtt, hogy kiépítettük volna a szennyvízhálózatot és leaszfaltoztuk volna az utcákat. A problémák sikeres megoldása további energiát ad a következő projektek, tervek megvalósításához, amelyeknek köszönhetően minőségesebb életfeltételeket biztosíthatunk majd a polgárok számára – véli Újvidék polgármestere.