2024. március 29., péntek
GUNARAS

Hamarosan falunap

Gunarason huszadik alkalommal szervezik meg a falunapi rendezvénysorozatot

Gunaras legnagyobb eseménye a kétnapos falunapi rendezvénysorozat. Az idei évben huszadik alkalommal szervezik meg, mivel tavaly elmaradt. Augusztus 7-én és 8-án kerül rá sor, és akárcsak korábban, ez alkalommal is gazdag program várja a vendégeket. Csorba Ottó, a gunarasi helyi közösség tanácselnöke arról számolt be lapunknak, hogy bűntudattal indultak neki a szervezésnek.

– A tavalyi évben a járványhelyzet nem tette lehetővé, hogy falunapot szervezzünk, de a kenyérszentelőt a templomban megtarthattuk volna. Erre hibaként tekintünk, és tanultunk belőle. Az idei évben azt a csapatot hívtuk össze, amely korábban is szervezte a falunapot. Számukra ez rutinfeladat, hiszen ez lesz a huszadik. Amikor elkezdtük szervezni, akkor egy kezdetleges, kis megemlékezés volt, az elmúlt évek során viszont komoly rendezvénnyé nőtte ki magát. A legutóbbi megtartott falunap szinte mindenkit megmozgatott valamilyen módon a faluban. Nagyon jó érzéssel tölt el bennünket, hogy nem a vezetőség próbál ráerőltetni valamit a közösségre, hanem a közösség is sajátjának érzi, és aktívan részt vesz benne. A falunap előtti hetekben sokan felkínálják a segítségüket, és valamilyen módon részt vesznek az előkészületekben. Sokan adományokkal is hozzájárulnak, hogy minél szebb legyen a falunap – számolt be a tanácselnök, majd arról is szólt, hogy az idei évben nem szervezik meg a Gunarasról elszármazottak találkozóját. Mindenkit várnak a falunapra, de a járványügyi helyzet miatt ez most elmarad. A jövőben természetesen ismét megszervezik – mondta Csorba.

A tanácselnök arról is szólt, hogy az emberekben él a vágy, hogy az elmúlt hosszú, bezárt időszak után kimozduljanak, legyen valami történés a faluban. Épp ezért őszintén bízik benne, hogy a falunapot fennakadások nélkül, jó hangulatban meg tudják tartani.
A rendezvénysorozat fő szervezője, Kovács Viktor is megerősítette, hogy a lakosok már nagyon várják a falunapot, ezért a szervezők arra törekszenek, hogy hozzák a korábbi évek komoly színvonalát.

A gunarasi falunap minden évben sok látogatót vonz

A gunarasi falunap minden évben sok látogatót vonz

– Jól bejáródott csapattal dolgozunk, épp ezért az egy év kihagyás ellenére sem voltak fennakadások a szervezésében. A munkában nagy szerepet vállalt a József Attila Művelődési Egyesület, valamint a Dózsa György Általános Iskola. Az esti művelődési műsort ők állították össze, a Kék Nefelejcs kézimunkacsoport pedig kézimunka-kiállítást tart a helyi közösségben. A Csuka Horgászegyesület idén is megszervezi a Szántó Arnold-emlékhorgászversenyt a szvetityevói tavon, a Gunarasi Gazdakör pedig a hagyományos szántóversenyt. Az egyik legérdekesebb program a főzőverseny lesz. Erre mindig nagy létszámban jelentkeznek, az idén növelni tudtuk a kiosztható csomagok számát, így több csapat jelentkezhet a korábbi évekhez képest. A tűzoltó-egyesület bemutatót fog tartani, valamint kiállítást is szerveznek a székhelyükön. Idén is lesz kenyérszentelő és ünnepi szentmise, az esti művelődési műsor és eredményhirdetés után pedig az egykori Fiesta frontembere, Csordás Tibi fog fellépni. Ezt követi a tűzijáték, majd a rendezvénysorozat a retró diszkóval zárul – mondta el Kovács, majd arról is szólt, hogy az idei évben nagyon fontos kérdés volt a költségvetés, mivel többszöri költségvetés-csökkentés történt.
– Nagy kérdés volt, hogy a kevesebb eszköz ellenére meg tudjuk-e a szokásos színvonalon szervezni a falunapot, de sikerült olyan tartalékokat előhozni, aminek köszönhetően a színvonal a korábbi években megszokotthoz lesz hasonlatos – fogalmazott a fő szervező.

A huszadik falunapi rendezvénysorozat augusztus 7-én, szombaton kezdődik a hagyományos szántóversennyel 9 órakor a Mackósoron, 20 órakor pedig filmvetítés lesz a Civil Központban. Augusztus 8-án, vasárnap 8 órakor kezdődik a Szántó Arnold-emlékhorgászverseny a szvetityevói tavon, 12 órakor pedig a főzőverseny a faluháznál. A falunapi kiállításokat 13 órakor nyitják meg, 16 órakor a tűzoltó-bemutató kezdődik. 16 óra 30 perckor eredményhirdetés lesz, majd 17 órakor hálaadó szentmise és kenyérszentelő. A művelődési műsor 20 órakor kezdődik, az est sztárvendége, Csordás Tibi 21 órától lép fel. A 22 órai tűzijátékot retró diszkó követi a Fehér Szarvasban.