2021. szeptember 18., szombat

Szemben az acélvilág salétromos gőzével

A XIX. század utolsó évtizedének határtalan derűje

Czóbel Minka: A pillanat értéke – Lappangó versek, kisprózák. A kötet anyagát gyűjtötte, sajtó alá rendezte és az utószót írta Bíró Erzsébet Franciska; Budapest – Kortárs Kiadó, 2021. 293 [5] p.

A vajdasági magyar irodalomban elsőként Danyi Magdolna hívta föl a figyelmet Czóbel Minka költészetének jelentőségére, 1980-ban megjelent tanulmányában kiemelte: a XIX. század végi, XX. század eleji magyar lírában a szürrealizmus mámorával és az expresszionizmus lármájával szemben a lélek mélyéről fakadó csöndes vallomásokkal is lehet az emberi élet dolgairól szólni, fájhat a szív lánctalpak csörömpölése nélkül is, és elragadhat a lelkesedés erdőtüzek lángolása nélkül is. Czóbel Minka 1909-ben keletkezett Hajdanról című versében csöndes megindultsággal énekelte meg keserűségéből fakadó szíve fájdalmát: „Ki voltam? Mi voltam? / Már el is feledtem, / Mióta beborult / Az égbolt felettem. […] Fonnyadva hulltak le, / Illatos virágok, / Ezután én már csak / Kietlen magányba’, / Havas pusztaságba’ / Idegenbe’ járok.” A korszak kiváló költőjének hírlapokban és alkalmi kiadványokban évszázada lappangó verseit és kisprózai alkotásait A pillanat értéke címmel Bíró Erzsébet Franciska gyűjtötte egybe, és jelentette meg a Kortárs Kiadónál. A gyűjteményhez írt Kötetünkről és szerzőjéről című utószavában a szerkesztő kiemelte: Czóbel Minka német gyökerekkel rendelkező, de kétszáz év alatt a magyarsággal gondban és reményekben azonosult, jómódú arisztokrata családban nevelkedett, ő már teljesen magyarnak vallotta magát. A családjának tagjai közül néhányan jelentős szerepet játszottak a magyar irodalomban, dédapja Orczy Lőrinc a XVIII. század második felében jeles költőként volt ismert, nagyanyja Kazinczy Zsófia pedig Kazinczy Ferenc unokatestvére volt. Czóbel Minka költői pályájának az 1890–1914 közötti közel negyed évszázad volt az aranykora, ez idő alatt nyolc verseskötete, egy kisregénye, egy regényes költeménye és két novelláskötete jelent meg. Kortársai közül Arany János, Ady Endre, Babits Mihály, Jókai Mór, Gozsdu Elek, Reviczky Gyula, Herczeg Ferenc, Justh Zsigmond, Móricz Zsigmond, Mikszáth Kálmán és mások méltatták írói-költői munkásságát. Bíró Erzsébet Franciska szerint a költőnő „szimbolizmusa egyéni, merőben eltér Ady és a francia költők, Verlaine és Baudelaire alkotási módszerétől”. Czóbel Minka verseiben feltűnik a szerelemben csalódott nő fájdalma, sebzettségéből eredő elzárkózása, „a vágy nélküli békét, a nirvánát, azt a mennyországot hirdeti, mely metafizikus dimenzióba emeli az arra érdemes egyént. A fehér, szűzi ideált állítja szembe a föld beszennyező porával. Ez a tisztára törekvés hatja át spiritualizmusát, keresztény hitét, vezeklésvágyát” – írta a kötet szerkesztője, aki nem kevesebb, mint 32 korabeli antológiából, folyóiratból és hírlapból gyűjtötte egybe, s mentette meg a feledéstől a kiváló lírikus kallódó műveit.

Czóbel Minka költői pályájának az 1890–1914 közötti közel negyed évszázad volt az aranykora, ez idő alatt nyolc verseskötete, egy kisregénye, egy regényes költeménye és két novelláskötete jelent meg. Kortársai közül Arany János, Ady Endre, Babits Mihály, Jókai Mór, Gozsdu Elek, Reviczky Gyula, Herczeg Ferenc, Justh Zsigmond, Móricz Zsigmond, Mikszáth Kálmán és mások méltatták írói-költői munkásságát. Bíró Erzsébet Franciska szerint a költőnő „szimbolizmusa egyéni, merőben eltér Ady és a francia költők, Verlaine és Baudelaire alkotási módszerétől”.

A költőnő a Koszorú 1939. áprilisi számában megjelent Bajza utca 21. című írásában elragadó hitelességgel vallott magáról, pályatársairól és a koráról. A Jókai-háznak volt a vendége, írók, költők és festőművészek társaságában úgy látta: szép reményekkel teli, lelkesüléstől duzzadó időket éltek. „Az édes békében megerősödött Magyarország végre gondolhatott kultúrája kifejlődésére. Az ellentétek – mármint az emberileg lehetségesek – kisimultak. Lángokban lobogott a Szép iránti érzék és tisztelet. Az idő termelte ki Mednyánszky Lászlót, Szinyei Merse Pált, Hubay Jenőt, Fráter Lóránd sokoldalú temperamentumát, a híres Apáthy Istvánt, Herczeg Ferencet, Gozsdut, Bársony Istvánt, Pekár Gyulát és még sok másokat, s e kor mintha fókuszba gyűjtötte volna minden sugarát, létrehozta Justh Zsigmond misztikus alakját.” Justh különösen közel állt a szívéhez, akinek minden vágya az volt: „az általa a rajongásig szeretett népet a kultúra legmagasabb fokára emelni, a szellemi erőket felfedezni, összekovácsolni, semmit parlagon nem hagyni, mi a magyar mentalitás hasznára lehetne”. A századvég kezdetén vagyunk, mindannyian fiatalok, igen boldogok voltak, hitben és reményben magasan szárnyaltak. „Olyan hulláma a lelkesülésnek vonult át a világon – írta Czóbel Minka –, amely csak ritkán bimbózik az élet fáján. Egy fanatikus vágyakozás a Kultúra, a Művészet, a Szép, a Jó után, mint egyedüli útja a boldogulásnak, egyesek, mint a tömeg számára. Talán éreztük, hogy ez mind martaléka lesz egy, a kannibálok kegyetlenségével és a démonok gonoszságával szított világégésnek. De még akkor a rémes halálgépek tömkelege az idők méhében szunnyadt.” Feszty Árpád éppen hogy befejezte híres körképét, A magyarok bejövetelét, s lázasan dolgozott a Szent asszonyok Krisztus sírjánál című munkáján, Justh Zsigmond pedig testi-lelki fölépülésében reménykedett, mintha „a későbbi acélvilág salétromos gőzének ő sem tudott volna ellenállni”. A ház ura, Jókai Mór körül akkor még harmónia és jólét uralkodott, forró szeretet fűzte össze leányával és vejével, Feszty Árpáddal. Ebben a világban alakult ki a költőnő világszemlélete, melyet az Új Időkben 1911-ben közölt Hazatérés című versében így fogalmazott meg: De sokat kellett járnom, / Amíg megtanultam: / Minden szép, jó, nagy bölcsesség / Együtt van a „múltban”. Czóbel Minka életében a hagyományok múlhatatlan értékei fölismerésének lehet tanúja a kései olvasó. Az Új Időkben 1920. augusztus 15-én, a trianoni békediktátum aláírását követően megjelent Egyszer csak című versében azonban már így énekelt:

 

Egyszer, csak még egyszer

Öröm-magot vetni!

Csekélységek felett

Kacagni, nevetni,

Egyszer még érezni

Azt a búbánatot,

Melyet a kegyes ég

Túl nagy boldogságnak

Enyhítő őréül

Ifjú szívnek adott.

 

A Budapesti Hírlapban 1926. március 18-án közölt Hűség című versében pedig az egykori boldog tájakra emlékezett, s a romokat látva keresett magának valami fogózót:

 

Romhalmaz lett már a háza tájéka,

Felszaggatott, égett, perzselt a föld,

Csillagos mennybolt undok füstportól,

Zavaros lomha gyászfátyolt ölt.

[…]

Hiszen ez őrület szülte füstfátyol,

Csak fejük felett szálló foszlánydarab,

A csillagos mennybolt örökkön ifjú,

Változatlan hatalmas marad.

 

Bíró Erzsébet Franciska Czóbel Minka A pillanat értéke – Lappangó versek, kisprózák című kötetének összeállításával lépett az irodalomtörténet csodálatos, titkokat rejtő és csodákat őrző, sejtelmes világába, magabiztos értékrendje szép reményekre jogosítja olvasóit. Czóbel Minka 1928-ban született Március című versét idézve, olvasóként úgy érzem: „Mintha most a légben ismert öröm várna, / Mintha zöld mezőkön a Régenmúlt járna. / Alig-árnyas úton halkan jön elémbe, / Világos mosollyal gyermekkorom képe.”