2024. március 28., csütörtök

Tizennégy futam hétvégén

Szombaton és vasárnap tartják meg az idei Dužijanca ügetőversenyét

Szombaton és vasárnap tartják meg a Dužijanca aratóünnepség keretében a hagyományos ügetőversenyt a szabadkai lóversenypályán. Az esemény részleteit tegnap a Városházán megtartott sajtótájékoztatón ismertették.
Nataša Aleksić, a városi tanács sport és ifjúsági ügyekkel megbízott tagja arra kérte a szabadkai polgárokat, hogy minél tömegesebben jelenjenek meg a versenyen, hiszen a járványhelyzet miatt nem tudni, hogy meddig lehet ehhez hasonló rendezvényeket tartani.


Az esemény részleteit Miodrag Zagorac, a Bácska Lovasklub elnöke ismertette. Az ügetőverseny szombaton 16 órakor veszi kezdetét. A közönség ezen a napon összesen hat futamot tekinthet meg, többek között pónifutamot 15 évnél nem idősebb versenyzők részvételével, amelyet a klub idén tart meg először. A pónik futama 18 órakor rajtol el. Vasárnap a közönség nyolc futamot tekinthet meg. A program 13.30-kor kezdődik, az ügetőverseny hivatalos megnyitóját pedig 15 órakor tartják meg. Vasárnap kerül sor a Szerb Ügetőderbi két előfutamára is. A Szerb Ügetőderbit egyébként augusztus 22-én tartják meg, szintén a szabadkai lóversenypályán, a Bácska Lovasklub százéves fennállása megünneplésének szentelik. Az előfutamok mellett a Dužijanca két futamát is vasárnap tartják meg.
Branislav Mukić versenyzőként maga is részt vesz a Szerb Ügetőderbi előfutamán, és a sajtótájékoztatón elmondta, hogy ebben a versenyben a legnagyobb továbbjutási eséllyel Hercules de Sajan, Armani B., Sarah Vaghan A. T. és Play the Game állnak rajthoz.

Gergely Árpád archív felvétele

Gergely Árpád archív felvétele

Nyitókép: Gergely Árpád archív felvétele