2024. április 20., szombat

Az olimpiai mozgalom megálmodója

Új információs táblák a Vermes Lajos sétányon

Tokióban javában zajlanak az olimpiai játékok, és ez remek lehetőséget nyújt ahhoz, hogy megemlékezzünk a XIX. században Palicson megrendezett olimpiáról, amely tizenhat évvel megelőzte a Pierre de Coubertin báró által szervezett újkori olimpiai játékokat. A palicsi rendezvény megálmodója és fő mecénása Vermes Lajos volt, akinek munkásságáról tegnap óta tizennyolc fényképes, szöveges tábla emlékezik meg a róla elnevezett sétányon. A táblák tartományi támogatásból kerültek a Palicsi-tó partjára. A táblákat tegnap megtekintette dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke, valamint Vermes Mihály, Vermes Lajos unokája.

Pásztor Bálint, Vermes Mihály és Vermes Viktória, Vermes Lajos ükunokája

Pásztor Bálint, Vermes Mihály és Vermes Viktória, Vermes Lajos ükunokája


Pásztor Bálint a médiának adott nyilatkozatából megtudhattuk, hogy a beruházás értéke százezer dinár volt, és a Palics–Ludas Közvállalat valósította meg.
– Városi politikánk egyik fontos építőköve, hogy a régi nagyok emlékét megőrizzük, és a régi nagyok körében Vermes Lajosnak kiemelt helye van, hiszen a világ neki köszönheti az olimpiai mozgalmat. 1880-ban Palicson már olimpiát rendeztek, ezzel Vermes Lajos utat tört. Neki köszönhetünk számos olyan épületet, amely a palicsi olimpiára épült ki, ilyenek a Bagolyvár, illetve a mai Villa Lujza és a Halászcsárda épülete, de neki köszönhető az is, hogy Szabadkának közel száz éven keresztül volt villamosközlekedése. Ezenkívül az ő munkássága nyomán beszélhetünk Szabadkáról úgy, mint a sportok városáról. Nagy örömmel tölt el, hogy a Vermes család a rendelkezésünkre bocsátotta azokat a fényképeket, amelyek itt fognak állni, és Palics múltjára fogják emlékeztetni a helybelieket és az ide látogatókat. A beruházás értéke százezer dinár volt, amit a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság biztosított, és a projektet a Palics–Ludas Közvállalat valósította meg – mondta Pásztor Bálint, aki arról is szót ejtett, hogy terveik között szerepel a Bagolyvár felújítása is.

Tizennyolc tábla meséli el a palicsi olimpiai játékok történetét és megálmodójának életét

Tizennyolc tábla meséli el a palicsi olimpiai játékok történetét és megálmodójának életét


Vermes Mihály néhány érdekes információval szolgált a nagyapja életéből.
– Nagyapám tíz és tizennyolc éves kora között a budapesti piarista gimnáziumban tanult, és már ekkor csatlakozott a Nemzeti Torna Egylethez, és tizenhét éves korában országos bajnok lett. Ez a cím, amit több is követett, meghatározta az életét, a sport az életcélja lett. Az iskolában nagy hangsúlyt fektettek a latin és görög nyelv oktatására, megismerte és megszerette az ókori hellén kultúrát, valamint az ókori olimpiai játékokat. Ez adta neki az ötletet, hogy elindítsa a palicsi olimpiai játékokat az öccsével, Nándorral, unokatestvérével, Bélával, valamint jó barátjával, Matkovics Miklóssal. A budapesti székhelyű Magyar Olimpiai Múzeum gondozásában egy érdekes könyv jelent meg, Vermes Lajos, az első magyar sportfényképész címmel, amiből azt is megtudhatjuk, hogy 1890-ben Pierre de Coubertin báró őt is meghívta, de ő fontosabbnak tartotta a saját palicsi sportjátékainak folytatását – nyilatkozta Vermes Mihály.
A tizennyolc táblán hatnyelvű szöveg informálja a helybelieket és a turistákat a palicsi olimpiai játékokról, valamint Vermes Lajos életéről.