2021. szeptember 22., szerda
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Kevés a 18 százalékos beoltottsági arány

Továbbra is gyér az érdeklődés a vakcina felvételére a 30 év alattiak körében

A folyamatosan növekvő napi fertőzésszám miatt az illetékesek arra ösztönzik a szerbiai polgárokat, hogyha még nem tették meg, akkor oltassák be magukat minél előbb, hiszen ez az egyedüli módja annak, hogy elkerüljük a járványtani szempontból nehéznek számító őszt és a további szigorításokat.

Ana Brnabić kormányfő csütörtökön a Twitteren tett bejegyzésében szólt elismeréssel a belgrádi Óváros helyi önkormányzat teljesítményéről: ez az első olyan önkormányzat az országban, amelynek területén a 18 és 30 év közöttiek korosztályában a polgárok több mint 50 százaléka felvette a védőoltást. A következő önkormányzat a sorban Bosilegrad, ahol a fiatalok 26,5 százaléka oltatta be magát, Nišben 26,1, Újvidéken 25,9, Karlócán 22,7 százalékuk, számolt be a kormányfő. Hozzátette, a 30 év alattiak körében országos szinten 18,36 százalékos az átoltottság.
Egy kutatás arról számolt be Sanja Radojević Škodrić, a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap igazgatója szerint, hogy a Szerbiában is legtöbbet használt kínai Sinopharm védőoltás a leghatékonyabbak egyikének számít az új delta-vírusvariánssal szemben, ezért maga is arra szólította fel a beoltatlan polgárokat, lépjenek saját és mások egészségének megőrzése érdekében.

292 ÚJ FERTŐZÖTT, 2 ELHUNYT
A csütörtökön 15 órakor közölt adatok értelmében az elmúlt 24 órában 9236 koronavírustesztet végeztek el, 292 személynél mutatták ki a vírus jelenlétét. Ebben az időszakban 2 személy hunyt el a betegség szövődményeinek következtében, az eddigi áldozatok száma 7110. Kórházi kezelésre 364-en szorulnak, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen. A járványhelyzet kezdete óta 4.653.071 koronavírustesztet végeztek el, s 721.267 vizsgálatnak az eredménye volt pozitív. A halálozási arány 0,99 százalék.
Az újvidéki kórházakban 12-en vannak kezelésen, közülük öten lélegeztetőgépen. A Vajdasági Közegészségügyi Intézet legutóbbi adatai szerint az elmúlt napon 55 új esetet jegyeztek a tartományban. Újvidéken jelenleg 198 aktív fertőzött van, Vajdaság egész területén pedig már 476. A számok továbbra is folyamatosan növekednek.