2024. április 16., kedd

Hitlerként ábrázolták Macront

Emmanuel Macron francia elnök bírósághoz fordult, amiért két dél-franciaországi városban is egy plakáton Adolf Hitlerként ábrázolták őt, így tiltakozva a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások ellen - jelentette a helyi sajtó, köztük a Le Figaro, a Valeurs Actuelles és a Le Parisien című lapok is csütörtökön.

Michel-Ange Flori üzletember, akinek mintegy négyszáz köztéri hirdetőtábla van a tulajdonában, azt írta a Twitteren, hogy az államfő panaszbejelentése nyomán ki fogják hallgatni őt a touloni rendőrkapitányságon.
„Macroniában tehát kifigurázhatod a próféta fenekét, az szatírának számít, de az elnököt diktátorként ábrázolni istenkáromlás" – fogalmazott az üzletember. Továbbá azzal védekezett, hogy „egyesek Hitlert látják, de beleláthatod Sztálint is, vagy én Charlie Chaplint látom az A diktátor című filmből".

A szóban forgó plakáton Emmanuel Macron látható a náci diktátor egyenruhájában, Hitler-bajusszal, s mellette egy horogkereszthez hasonló ábra az elnök pártjának nevét (Köztársaság lendületben - LREM) alkotó szavak kezdőbetűiből kirakva, illetve egy felirat: „Engedelmeskedj, oltasd be magad!".

A déli Var megye két városában, Toulonban és Seyne-sur-Mer kisvárosban helyeztek ki két ilyen, négyszer három méteres plakátot. Valaki az egyikre később felfestette, hogy „szégyen".
Michel-Ange Florit - az ügyvédje bejelentése szerint - csütörtökön hallgatták meg a touloni bíróságon. Az ügyben a vizsgálatot a touloni ügyészség folytatja.
Clément Beaune francia Európa-ügyi miniszter kijelentette: „bárcsak sok olyan diktatúra volna a világban, mint Franciaország!".
Franciaországban 2013-ban eltörölték azt a jogszabályt, amely kriminalizálta a köztársasági elnök megsértését. Ugyanakkor az elnök, akárcsak bármelyik másik állampolgár, bírósághoz fordulhat rágalmazás vagy becsületsértés vélelme esetén.