2024. március 28., csütörtök

Életre kelnek a bábok Óbecsén

Harmadik alkalommal tartanak drámatábort a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben

Az idén immár harmadik alkalommal szervezték meg Óbecsén a Szóval, rímmel, színházzal elnevezésű drámatábort a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben. A résztvevők a bábozással és a mozgásszínházzal ismerkednek meg ezen a héten – a színészmesterség ezen ágainak az alapjaival Magyar Zsófia és Rókus Zoltán, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának a színészei ismertetik meg a résztvevőket.

– Igyekszem minden alkalommal valami újat mutatni a gyerekeknek, hiszen nagy részük most már harmadik alkalommal vesz részt ezen a táboron. Az idén én a mozgást választottam. Nem egy betanult koreográfiát gyakorolunk be, hanem arra próbálom őket rávezetni, hogy mennyi mindent meg tudnak mutatni a testükkel, a mozgásukkal – akár egy egész történetet is el tudnak mesélni így – mondta Magyar Zsófia.

A másik csoport bábozni tanul, velük Rókus Zoltán foglalkozik.

– Az idén is két csoportban dolgozunk, de mivel most középiskolások nincsenek, a fiatalabbakat osztottuk el egymás között. Míg Zsófia a mozgásszínház alapjait mutatja meg a résztvevőknek, én a bábozás rejtelmeibe vezetem be a gyerekeket. Ehhez kell a finommotorika – ahhoz, hogy a figura úgy keljen életre, hogy minden mozdulata természetesen hasson és ne legyen szaggatott, hosszú évekig tartó gyakorlás és rengeteg munka kell. A gyerekek ebből most csak egy kis ízelítőt kapnak, és belelátnak egy kicsit a bábozásba. Vannak kézbábjaink és óriásbábuink is, ezekhez különböző technikák kellenek. Mindennek az alapjait itt el tudják sajátítani a gyerekek – tudtuk meg Rókus Zoltántól.

A kultúrkör és a Bóbita Óbecsei Nagycsaládosok Egyesülete által szervezett tábort a budapesti Nemzeti Kulturális Alap és a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság támogatta. A gálaműsort pénteken tartják meg a kultúrkörben, ahol az öt nap alatt elsajátítottakat láthatja majd a közönség.