2024. április 19., péntek
OROM

Ismét Malomfesztivál

Újult erővel a szórakozni vágyók számára

Egy év kihagyás után, augusztus 13-án és 14-én szervezik meg az idei Malomfesztivált Oromon. A szervezők az eddigieknél is jobb, művészibb fesztivált, családiasabb hangulatot ígérnek a rendezvényre látogatóknak.

A Malomfesztivált szervező Wemsical Szerbia Ifjúsági és Kulturális Egyesület idén részt vesz az európai együttműködésben megvalósuló Tremolo projektben, amelyet az Európai Bizottság Kreatív Európa Programja támogat. Ez a projekt a Malomfesztivál mellett Magyarország és Olaszország egy-egy fesztiválja számára is lehetőséget biztosít arra, hogy a tehetséggondozás, a szakmai fórumok és a gyerekprogramok jó gyakorlatai gazdát cseréljenek. A projekt emellett a zenei programot is gazdagítja, hiszen népzenei és világzenei előadók pályázhattak a három rendezvényen való részvételre.

A zenei fellépők között idén olyan neveket találhatunk, mint a Bongor, a Sin Seekas, az UpRize,
a Šajzerbiterlemon és a Tudósok. Utóbbiról a szervezők hangsúlyozták, hogy a Malomfesztivál
első támogatói között volt, illetve hogy a dadaista-posztpunk-avantgárd-jazz-rock nagymestere, drMáriás 55 éve született, 35 éve alapította az együttest, és 30 éve tette át székhelyét Budapestre, így jubileumi szuper best of koncertre készülhetnek a fesztivál látogatói.
Idén a Chill sátor is zenei színpaddá alakul át, olyan fellépőkkel, mint a belgrádi Tebra, a svájci Human Element, a szegedi Cord és a budapesti Zsüd. Ugyanezen a helyszínen kézműves-foglalkozásokkal és gyógynövényismereti beszélgetésekkel is készülnek, a gyereksarok pedig idén is számos izgalmas foglalkozással várja a legkisebbeket.

Továbbra is jelen lesz a fesztiválozók életében a Soul Kitchen, ahol ebédet biztosítanak a látogatók számára, újdonságként pedig a Malomfesztivál Teaháza is megnyitja kapuit az érdeklődők előtt.
A Malomfesztivál egyik legnagyobb ismertetőjegye a környezettudatos életmódra való ösztönzés, ennek jegyében a korábbiakhoz hasonlóan idén is igyekeznek mellőzni az egyszer használatos eszközöket. Ezért újfent arra kérik a fesztivál látogatóit, hogy vigyenek magukkal saját poharat, bögrét, tányért és evőeszközöket, valamint figyeljenek a környezet tisztán tartására és a természet megóvására.

Ahogy azt a Malomfesztiváltól megszokhattuk, az idei rendezvényt is alkotótáborok, illetve szépítő- és építőtáborok előzik meg. A képzőművészeti tábort Oláh Dóri, az Örömzene tábort Kertész Endre, a Valóság Iszkolása című tábort pedig Oláh K. Tamás, Blaskó Lea és Verebes Andrea vezeti. Az építő- és szépítőtábor augusztus 1–11. között, az alkotótáborok pedig augusztus 7/8–11. között valósulnak meg, így aki teheti, hamarosan már csatlakozhat a Malomfesztivál csapatához.
A Malomfesztivál támogatói a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Kulturális Alap, Magyarkanizsa község, valamint az oromi helyi közösség.