2024. március 29., péntek

Megoldás a szakmai utánpótlásra

Tizenhét elsőéves magyar hallgató pályázott a Vajdasági Jogászösztöndíjra

Mindegyik jelentkező pozitív elbírálásban részesült a Vajdasági Jogászösztöndíj Program pályázatán. A Magyar Nemzeti Tanács május végén tette közzé a felhívást a jövendőbeli magyar joghallgatók szülőföldön való továbbtanulásának támogatására.

Ennek havi összege nettó 100 ezer forint dinár ellenértéke, amely magában foglalja a tanulmányi jogászösztöndíjat és a szerb nyelvi képzés igénybevételének támogatását. A pályázás egyik feltétele az volt, hogy a végzős, magyar tannyelven tanuló középiskolásoknak valamely szerbiai jogi karra kellett jelentkezniük és felvételt nyerniük. Az MNT a Vajdasági Jogászösztöndíj Programot Magyarország Kormánya Igazságügyi Minisztériumának pénzügyi támogatásával hozta létre.

 A felhívásra összesen 17 elsőéves joghallgató jelentkezett, és az elbírálás alapján mindannyian ösztöndíjban részesülnek majd. Ennek kapcsán tegnap sajtótájékoztatót tartottak a Magyar Nemzeti Tanács szabadkai székházában, amelyen dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti frakcióvezetője, mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint Lulić Emil, az MNT hivatalvezetője, a pályázati bizottság elnöke szólt a megjelentekhez. Az eseményen részt vett Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke is.

Dr. Pásztor Bálint elmondta, az, hogy ennyien pályáztak a Vajdasági Jogászösztöndíjra, az bizonyítja, hogy vannak olyan elhivatott vajdasági magyar fiatalok, akik hajlandóak itthon tanulni, a jogászszakmát választani, és szerb nyelven vállalni ennek elsajátítását.

– Jól döntöttünk akkor, amikor tárgyalásokat kezdeményeztünk Magyarország Kormányának Igazságügyi Minisztériumával, hiszen mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy amennyiben rövid időn belül nem történik valamilyen radikális változás, akkor néhány év múlva, vagy egy-két évtizeden belül elfogynak a magyarul is tudó jogászok a magán- és a közszférából is. Úgy gondoltuk, hogy az első évben elegendő lesz, ha tíz ösztöndíjat biztosítanak azoknak a vajdasági magyar fiataloknak, akik a jogi szakmát szeretnék választani. Örömmel tölt el az a tény, hogy tévedtünk, mert a tíz ösztöndíj nem elegendő, hiszen tizenheten jelentkeztek. A lehetőség népszerűsítéséért szeretnék köszönetet mondani a sajtónak. Emellett szeretném megköszönni az Igazságügyi Minisztériumnak, illetve a Magyar Nemzeti Tanácsnak, mint a program lebonyolítójának, hogy nyitottak és rugalmasak voltak, hiszen lehetővé tették azt, hogy ne kelljen meghúzni a vonalat valahol, és ne kelljen azt mondani némely jelentkezőnek, hogy az idén nem fognak ösztöndíjban részesülni – emelte ki a tegnapi sajtótájékoztatón Pásztor Bálint.

Mint hozzáfűzte, a Vajdasági Jogászösztöndíj iránti érdeklődés miatt jövőre legalább húsz ösztöndíjat szeretnének biztosítani a jövendőbeli elsőéves joghallgatóknak. Ha a későbbi évek folyamán ugyanilyen lesz az érdeklődés az ösztöndíj iránt, akkor biztosítva lesz a vajdasági magyar jogászutánpótlás. Arról is beszélt, hogy a vajdasági önkormányzatok, közvállalatok és a magáncégek részéről állandó az érdeklődés a jogászok iránt, így nem marad munka nélkül senki, aki ezt a hivatást választja.

Mint Hajnal Jenő hozzáfűzte, a Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatási ösztöndíjprogramja 2011-ben indult el.

– Ez egy sajátos, modern értékű, új lehetőséget villant fel, hiszen egy külön program jött létre a Vajdasági Jogászösztöndíj támogatására. Ez arról árulkodik, hogy a jövőben más hiányszakma esetében is arra fogjuk ösztönözni a fiatalokat, hogy a szülőföldön, a szerb nyelvet is vállalva tanuljanak tovább. Az ösztöndíjprogram lehetővé teszi azt, hogy szerb nyelvi képzésen vegyenek részt a hallgatók, hogy megerősítsük a fiatalokat mindabban, amely ide kötheti őket – mind munkájukban, mind családjukkal, mind pedig boldogulásunkban – hangsúlyozta a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Hajnal Jenő egy újságírói kérdésre válaszolva a Vajdasági Magyar Diákszövetség és az újvidéki Jogtudományi Kar perével kapcsolatban kifejtette, hogy tovább fogják folytatni a folyamatot.

– A hosszú évek óta tartó küzdelem nem fog leállni, hiszen példát szeretnénk mutatni abban, hogy az igazság a mi oldalunkon van. Úgy látszódott, hogy az érettségi vizsga idejére megoldódik az ügy, de nyilvánvaló, hogy a per nem állhat le, és nem fogunk kihátrálni a VaMaDiSz mögül – mondta el Hajnal Jenő.

A Vajdasági Jogászösztöndíj Program jelentkezőit egy háromtagú bizottság bírálta el. Lulić Emil, a pályázati bizottság elnöke elmondta, hogy a 17 magyar joghallgatóból összesen öten gondolták úgy, hogy szerencsét próbálnak az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán. Az elbírási folyamat során sikerült beiratkozniuk az intézménybe. A többiek az újvidéki Gazdasági Akadémia Univerzitás Gazdasági és Igazságügyi Jogi Karán fognak továbbtanulni. Mindössze egy hallgató van, akinek nem sikerült beiratkoznia, aki egyelőre feltételesen részesül ösztöndíjban. Ha második iratkozási körben sikerül bejutnia, akkor ő is megkapja a támogatást. Ennek évi összege 1 millió forint dinár ellenértéke. Fontos hangsúlyozni, hogy mindez nem zárja ki a Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatási ösztöndíjára való pályázást.