2021. szeptember 22., szerda

Kon: Van lehetőség a védőoltás kötelezővé tételére

Predrag Kon ma kijelentette, hogy a törvény szerint lehetőség van a kötelező oltakozás bevezetésére a felnőttek számára – írja a B92 hírportál.
Törvény szabályozza, hogy rendkívüli állapot esetén, mint amilyen ez a járványhelyzet is, kötelező, vagy ajánlott rendeleteket is lehet hozni – mondta Kon.
Kihangsúlyozta, hogy nem szeretné taglalni, hogy mit ír erről az Alkotmány, de hozzátette, hogy személy szerint az oltakozás kötelezővé tétele ellen foglal állást és úgy véli, hogy erre nincs is szükség.
Viszont az oltakozás kötelezővé tétele mellett állok ki azon személyek esetében, akiknek morális és szakmájukból eredendő kötelességük miatt kell ezt megtenniük – utalt Kon az egészségügyi dolgozókra.
A tanév szeptember 1-i kezdetével kapcsolatban elmondta, hogy az Egészségügyi Eszközök és Gyógyszerek Ügynöksége világosan kimondta, hogy a 12 és 17 év közötti gyermekek oltakozása teljesen biztonságos.
Kihangsúlyozta, hogy akik nem szeretnék beoltani a gyermeküket, muszáj lesz néhány intézkedést elfogadniuk, amelyek csak rájuk lesznek érvényesek, de hozzátette, hogy nem tudja megmondani pontosan hogy is nézne ki ez a gyakorlatban.
A növekvő számokkal kapcsolatban elmondta, hogy a 290 újonnan fertőzöttből 90 beteget Belgrádban regisztráltak.
A harmadik dózis használatával kapcsolatosan kiemelte, hogy erről a témáról a válságstáb holnapi ülésén fognak egyeztetni.
– Holnap fogunk kapni felvilágosítást. Az immunizációs bizottság a nyilvánosság elé állt azzal a javaslattal, hogy ez a 70 évnél idősebb személyeknél javasolt, akiknek gyengébb az immunrendszerük és az egyes krónikus betegek esetében is – mondta Kon.