2024. március 28., csütörtök

Óriási a szakadék a bérek között

Az észak-szerbiai községek átlagbérei öt–tízezer dinárral alacsonyabbak az országos átlagnál

Szerbiában a bruttó átlagbér májusban 89.720 dinár volt, nettóban kifejezve pedig 65.025 dinár – közölte a Köztársasági Statisztikai Hivatal.

Az év első öt hónapjában a bruttó jövedelem névlegesen 8,3 százalékkal, ténylegesen pedig 6,1 százalékkal emelkedett a múlt év azonos időszakához képest. A nettóban kifejezett átlag nominálisan 8,5, reálisan pedig 6,3 százalékkal növekedett – áll a közleményben. A bruttó átlagbér májusban névlegesen 10,1 százalékkal, ténylegesen pedig 6,3 százalékkal volt több, mint tavaly ilyenkor, a nettóban kifejezett átlag pedig nominálisan 10,4, reálisan pedig 6,6 százalékkal.

A májusi középkereset 49.869 dinárt tett ki, ami azt jelenti, hogy legalább ennyit kapott kézhez az alkalmazottak 50 százaléka.

(Fotó: Dávid Csilla)

(Fotó: Dávid Csilla)

Vajdaságban, ahol a nettó átlagfizetés májusban 61.542 dinárt tett ki, a bérek közötti szakadék óriási. Az Újvidéken bejelentett dolgozók nettó átlagbére 73.516 dinár, ami jelentősen több az országos és a vajdasági átlagnál, de még mindig messze elmarad a belgrádi 80.157 dináros átlagkeresettől. Versec az egyetlen város Vajdaságban, amely megközelíti az újvidéki átlagbért, itt ugyanis 70.599 dinár. A harmadik helyen Pancsova (Pančevo) szerepel 63.685 dináros átlagfizetéssel. Hogy a különbség óriási a települések között, jól mutatja Bács község példája, ahol a nettó átlagbér májusban 48.287 dinár volt – tette közzé adatait a Köztársasági Statisztikai Hivatal. Községi szinten ez a legalacsonyabb vajdasági átlagfizetés.

Jelentősen kisebbek a keresetek az észak-bácskai körzetben is. Szabadka községben a májusi nettó átlagbér 59.427 dinár volt, Topolya községben 54.640 dinár, Kishegyesen pedig mindössze 50.239 dinár. A Tisza mentén sem rózsás a helyzet. A magyarkanizsai májusi átlagbér 53.166 dinár, a zentai 58.201 dinár, az óbecsei pedig 54.920 dinár volt.

Újvidéken a bérek az állami szektorban a legmagasabbak. Az átlagfizetés 73.277 dinár, és még ennél is többet keresnek a munkavállalók az állami vállalatokban. De az egészségügyben dolgozók sem panaszkodhatnak, a nettó átlagfizetés ugyanis jelenleg 75.897 dinár.