2021. szeptember 22., szerda

Élete volt az újságírás

Búcsú Serer Lenkétől, a Magyar Szó nyugalmazott szerkesztőjétől

Lapunk székházában tegnap délelőtt gyászülésen vettünk búcsút megbecsült kolléganőnktől: – Elment a nemes lelkű, jó barát, a segítőkész kolléganő, az alapos, és folyton kutató, igényes és pontos, közmegbecsülésnek örvendő, a valamikori Szivárvány és a Kilátó szerkesztője, a mindig nyomozó, és mindig szívesen író, vérbeli újságíró-szerkesztő – búcsúzott Serer Lenkétől Varjú Márta, lapunk főszerkesztője.

– Volt egyszer egy nagy-nagy művelődési rovat. Az egybetolt asztalokat ültük körül és te ott ültél Bartuc Gabi meg Ládi Pityuka között. Te voltál a biztos pont, aki mindig elsőnek érkezett és utolsónak távozott a rovatról, az, aki mindig tudta, hogy ki melyik eseményen van éppen. Mindannyiunk közül talán te voltál a legérzelmesebb: ha nevettünk, a te nevetésed volt a legkerekebb, ha bíráltál valamit, akkor te voltál a leghangosabb, sokszor könnyek kíséretében érveltél. Soha sem magadról beszéltél, sokkal inkább a társadalmi igazságtalanságokat kommentáltad, a politikai történéseket boncolgattad vagy a szerkesztőségi melléfogásokról fogalmaztad meg gyakran ironikusan véleményedet. Mire mi beértünk a deszkbe, te már mindent tudtál arról, hogy aznap éppen mi történt. Nem csak a Magyar Szót, de a szerb lapokat is átnézted. Életed volt az újságírás. A saját kis újságodat gyermekedként szeretted, gondoztad. 16 éven keresztül minden egyes szám megjelenését a nyomdában vártad meg, hogy te lásd elsőként, milyen lett – emlékezett vissza az együtt eltöltött évekre Kabók Erika, a Hétvége melléklet szerkesztője. Búcsúbeszédében szót ejtett az 1994-ben megszűnt Szivárvány mellékletről is.

Varjú Márta főszerkesztő búcsúbeszédet mond
Varjú Márta főszerkesztő búcsúbeszédet mond

– Nem beszéltem veled erről, vagy csak nem emlékszem rá, de úgy gondolom, soha sem heverted ki, hogy változott a koncepció és ma már a Magyar Szó sajtótörténetének részeként emlegetjük a Szivárványt, amellyel te teremtetted meg a lapnál a vajdasági családi magazint, az ismeretterjesztő, a gyakorlati tanácsadást és a szórakoztatást felvállaló mellékletet. Pedig győzögetni kellett, hogy elvállald. Vukovics Géza 1978-ban alapította a Szivárványt, ám csak két évig szerkesztette. Rád bízták és ahogyan te fogalmaztál: apait, anyait beleadtál. Mi, akik veled együtt ültük körül a hatalmas asztalt, hétről hétre végignéztük, hogy ugyanolyan izgalommal és drukkal adtál le minden számot, ahogyan az elsőt. Az utolsó, a 600. számmal sem volt ez másként. Büszke lehetsz rá, hogy amíg a ’80-as évek elején példányszámunk esni kezdett, a szerdai számé, a Szivárványnak köszönhetően, nőtt. Ez a te érdemed volt – halottuk.

Serer Lenke harsány volt a vitákban, álláspontjának kifejtésében, de kínosan szerény, amikor saját érdemeiről, munkájának jelentőségéről volt szó. Kollégái véletlenül szereztek tudomást arról, hogy a szabadkai gináziumban Illyés Gyula prózájából írta az érettségi dolgozatát, és hogy levelet is váltott a nagy íróval: Illyés Gyula 1963-ban így szólította meg levelében: „Kedves kis Barátnőm, Köszönöm sorait, érdeklődését. Aki oly messziről ír, mint maga, s olyan elszigeteltségben az irodalmi központtól, annak készségesen lennék mindenben a segítségére. Őszinte rokonérzékkel köszönti Illyés Gyula.”

Serer Lenke nevét őrzi nemcsak a Szivárvány, hanem az Unaloműző is, amit ő talált ki és ott hagyta kézjegyét a Kilátón is, amikor ő lett annak a szerkesztője. – Igazi magyarszós voltál. Minden fontos volt számodra, a Szivárvány nagyon, de a többi oldal is, meg az egész szerkesztőségi munka. Nem múlt el nap, hogy ne tettél volna megjegyzést vagy ne vitatkoztál volna össze valakivel. Milyen csodálatos is volt akkor a hangulat a 100 fős, újvidéki deszkben, pezsgett az élet! Sokan voltunk, sokfélék, de egy csónakban eveztünk, s ez jó volt – hallottuk egyebek között Kabók Erika visszaemlékezésében.

Stanyó Tóth Gizella nyugalmazott újságírónő, Serer Lenke nagy tisztelője búcsúbeszédét egy 2014-ben megjelent, Nagy Magdolna kolléganőnk által lejegyzett interjúra alapozta, ebből idézett gondolatokat. – Első volt a lap, utána következtem én. A munka sohasem esett nehezemre, nem a munkát, hanem az igazságtalanságot viseltem el nehezen – vallotta az akkor 70 éves Serer Lenke a hét évvel ezelőtti beszélgetés során.
Serer lenke 35 évet töltött a Magyar Szó újvidéki szerkesztőségében, a városi temetőben helyezték örök nyugalomra.

Magyarul, magyar szellemiségben

Stanyó Tóth Gizella búcsúbeszédének nyomán Varjú Márta azon véleményének adott hangot, hogy lapunk az elmúlt négy évtizedben az olvasói szokásokat figyelembe véve nem sokat változott: – Lapunk mellett továbbra is a törzsolvasók tartanak ki, azok, akik mindennap olvasnak bennünket. Sok minden megváltozott, közelebb hoztuk az olvasóhoz az Újságot, ma már nemcsak magyar nyelven, hanem magyar szellemiségben készül a lap. A fejléc alá odakerült, hogy kinek a lapja. Lenke is ezt a nézetet vallotta, heves, szerkesztőségi vitái során ilyen elvekért küzdött – búcsúzott a főszerkesztő.