2021. szeptember 22., szerda

A csantavériek kérték és megkapták

Sebességmérő táblát helyeztek ki a Hunyadi János Általános Iskolánál

A csantavéri főút mellett található Hunyadi János Általános Iskolánál sebességmérő táblát helyeztek el. Ercsi Hargita, a szabadkai Városi Tanács idegenforgalommal, beruházásokkal és nemzetközi kapcsolatokkal megbízott tagja tegnap a helyszínen megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a beruházás összértéke 797 160 dinár volt, amely tartományi és városi támogatásból valósult meg.
– Az elmúlt év szeptemberében A VMSZ házhoz megy elnevezésű akciója keretében, csantavéri látogatásunk során a település lakosai jelezték felénk, hogy problémát jelent a helyi iskolánál a közlekedés. Ez egy nagyon forgalmas út és a gépjárművek itt gyorsan közlekednek. Ezért, amikor a tartomány kiírta az erre vonatkozó pályázatot, Szabadka Város is benyújtotta pályázatát. A Vajdasági Magyar Szövetség tartományi és önkormányzati szintű jelenlétének köszönhető, hogy ezt a pályázatot sikeresen le tudtuk bonyolítani. A sebességmérő tábla kihelyezését fontosnak tartjuk, mert a közlekedés-biztonságot, legfőképp pedig a gyermekek biztonságát segíti elő – nyilatkozta a tanácstag.
Ercsi Hargita a fentieket azzal egészítette ki, hogy egy igen hosszú listát állítottak össze, amelyen a különböző helyi jellegű problémákat jegyezték fel, amelyek mindegyikére igyekeznek megoldást találni.
András Gyuricsin Attila, a csantavéri helyi közösség tanácsának elnöke a sebességmérő tábla közlekedésre gyakorolt hatását emelte ki.
– A sebességjelző tábla kihelyezése igen örvendetes fejlemény, ugyanis ezen az útszakaszon található a helyi óvoda és az iskola is. Ez egy forgalmas út, hiszen a gépjárművek Zentáról és Adáról Szabadkára ezen át közlekednek. A tábla kihelyezése óta érezhetően lassult a forgalom az útszakasz ezen részén, és úgy vélem, hogy ez most már így is fog maradni – mondta a helyi tanácselnök.
Szabó Gábor, az intézmény igazgatója szintén a tábla forgalomlassító hatását emelte ki.


– A sebességlassító tábla kihelyezését egy nagyon jó kezdeményezésnek tartjuk. Évek óta próbáljuk megoldani az iskola körüli sűrű forgalom problémáját. Nagy segítség ez számunkra, ugyanis intézményünk sportpályái az út túloldalán találhatóak. A csantavéri gyermekek sok időt töltenek el ezeken a sportpályákon, ehhez pedig át kell, hogy menjenek a főúton, melyhez nélkülözhetetlen, hogy a forgalom valamilyen szinten lelassuljon. Ez a tábla erre tökéletes megoldás. Ezen az útszakaszon van zebra és jelzőlámpa, viszont ettől függetlenül a gépjárművek ezidáig itt gyorsan közlekedtek, így a tanítónők és az óvónők feladata volt, hogy a gyermekeket biztonságosan átkísérjék az úttest másik oldalára – magyarázta az igazgató.