2024. március 28., csütörtök

Falunap Magyarcsernyén

Egész napos program a Roham labdarúgópályáján

Falunapot ünnepeltek szombaton a bánáti Magyarcsernyén. A helyi közösség tanácsa által szervezett, egész napos programot a jövőre száz éves Roham labdarúgócsapat pályáján tartották meg.

Másfél év után ez volt a magyarcsernyeiek első tömegesebb rendezvénye. Miközben a családok és baráti társaságok sütöttek-főztek, addig Bacsik Lőrinc Natália és Bálint Tímea a mintegy harminc gyereket ügyességi játékokra invitálta. A Szent Ágota-templomban pedig Tapolcsányi Emánuel plébános ünnepi szentmisét mutatott be.
Akár csak minden településen, Magyarcsernyén is jelentős méretű az elvándorlás.
– Vannak, akik hazajöttek, de a többség, aki elment, magával vitte nemcsak a családját, hanem még a barátait is. Elmentek és így fogyatkozunk. De természetesen mi, akik maradtunk, nem adjuk fel, igyekezünk – ameddig csak bírjuk – megtartani a rendezvényeket, szebbé, jobbá tegyük falunkat – mondja Tóth László, Magyarcsernye tanácselnöke.
Immár hagyomány, hogy erre az alkalomra megjelenik a Csernyei Újság. Ezúttal a 26. évfolyamának a második száma. Ahogy Nagy Erzsébet főszerkesztőtől hallottuk, a lapot pályázati támogatásokból hatszáz példányban nyomtatják, ingyenes és eljut minden csernyei háztartásba, a vidéken élő csernyei klubtagokhoz, elküldik a külföldön élő elszármazottaknak is.
Több mint két évtizedes hagyomány volt, hogy a Szent Anna napjához legközelebbi szombaton megszervezzék a Csernyeiek Találkozóját. Ehelyett az idén egy beszélgetés és fogadás volt a helyi közösségben.
A zenei programban, a Juhász Zenekar kíséretében, fellépett Szabó Dékány Zsófia. Bemutatkoztak a helybeli Ady Endre Művelődési Egyesület szavalói, citerásai és néptáncosai is.